U23: Leicester 0-0 United

A Manchester United döntetlent játszott a Leicester City otthonában egy nem túl eseménydús mérkõzés során.


Az ideiglenes edzõ, Nicky Butt egy alaposan felforgatott csapatot küldött pályára, miután az U19-es Dallas Kupán vesz részt a United, így Indy Boonen és Kayne Diedrick-Roberts is debütálhatott a kezdõ tizenegyben.

A jobbhátvéd, Charlie Scott már a mérkõzés elején sokat volt játékban, és egy sárga lapot is sikerült megúsznia a korai percekben, ezt követõen pedig egy lövést is felírhattunk a neve mellé, mely azonban kaput nem talált. Raul Uche Rubio lövése után kellett Hendersonnak védenie, majd a másik oldalon Daniel Iversennek kellett hárítania, Indy Boonen passzából Diedrick Roberts tüzelt éles szögbõl.

Akadtak ugyan helyzetek, de nem sok. A Vörös Ördögök türelmes játékukkal az egyik támadásnál sikeresen feltörték a Rókák védelmét, azonban mindhiába, kapu mellé sikerült csak lõni a játékszert Josh Harrop révén. Boonen estéje hamarabb végetért a vártnál, miután egy kisebb rúgást szedett össze, majd egy másik debütáns, a védõ Luca Ercolani váltotta.

Matty Willock, aki a West Brom ellen a felnõtt csapat kispadjára is leülhetett, rossz döntést választott, amikor beadás helyett lövésre szánta el magát, kísérlete kapu fölé szállt, majd Uche próbálta távolról átemelni Hendersont, és noha a United kapusának a biztonság kedvéért hátrálnia kellett a lövésnél, végül nem kellett játékba avatkoznia, a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.

A Leicester aktívabban és élénkebben kezdte a második félidõt, Uche lövése után Hendersonnak kellett nagyot vetõdve védenie. A Vörös Ördögök játékának ritmusát tovább befolyásolta, hogy Willock megsérült, és helyét Faustin Makela vette át. A negyedik Premier League 2 debütáns játékos állhatot be személyében.

A csapatkapitány Axel Tuanzebe fejelte ki Josh Gordon lövését, ami talán kaput sem talált volna, de a jó stílusban focizó hátvéd remekül tette a dolgát. Gólszerzési lehetõség mutatkozott, amikor Makela gyûjtötte be a szélen Harrop passzát, be is tette középre a labdát, azonban Scott McTominay csak az oldalhálót találta el.

A Leicester szerette volna megszerezni a vezetést, Kiernan Dewsbury-Hall tüzelt, de próbálkozása mellé pattant, az ebbõl a helyzetbõl megítélt szögletbõl pedig Elliott Moore fejelhetett, Hendersonon túl is jutott a játékszer, de Demi Mitchell tisztázott a gólvonalról. Bartosz Kaputska lõtt kétszer mellé, majd a United próbálkozott gólszerzéssel.

Scott egy sikertelen tisztázás után tüzelt kapásból, azonban Iversen viszonylag kényelmesen hárítani tudott, majd Makela találta el a kapufa rosszabbik oldalát, miután Ercolani bedobásából McTominay passzolt hozzá.

A csapatok végül nem is tudtak betalálni, a háromperces hosszabbítás különösebb esemény nélkül zajlott le, azonban Butt elégedetten konstatálhat egy pontot, mellyel így négy pontos távolságra került a kiesõzóna.


Premier League 2 | King Power Stadium | Gólszerzõk: -

United: Henderson; Scott, Tuanzebe, Borthwick-Jackson, Mitchell; Willock (Makela 52), McTominay; Harrop, Redmond, Boonen (Ercolani 29); Diedrick-Roberts. Nem használt cserék: O'Hara, Dunne, Spratt.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!