Mourinho már a következõ szezonra tervez
A Manchester United menedzsere már a következõ Premier League idényre tervez, és szerinte a nyáron akárki is fog érkezni, egy erõs csapat tagja lesz.
A Vörös Ördögök 2017 nyarán az Aon által szervezett amerikai túrán fognak részt venni, amely alatt a következõ szezonra készülnek majd, hisz olyan csapatokkal mérik majd össze erejüket, mint a Real Madrid és a Barcelona.
A csütörtöki, Manchester City elleni döntetlen után - akikkel egyébként júliusban is találkozni fog a United - Mourinho elmondta, hogy már tervezi a nyári igazolásokat, és úgy látja, hogy nagy dolgokat fog véghezvinni a csapat a következõ szezonban. A városi derbi után a következõket mondta:
"Ez egy remek csapat volt, amikor a Unitedhez érkeztem. Remek emberek és játékosok, akik elkötelezettek. Tehát szerintem Mr. van Gaal egy jó csapatot hagyott rám, ahol kiváló a kapcsolat a csoporton belül."
"Viszont azt kell mondjam, hogy hiányzott a boldogság, a bizalom és a hit, valamint az a plusz dolog, amely rugalmasságot és küzdeni akarást ad a számukra. Most pedig megvan mindegyik, tehát a július 9-én [a Man City ellen - a szerk.] már egy erõsebb csapattal fogunk kiállni."
"Az új játékosok amikor megérkeznek, egy olyan társaságban találják majd magukat, amely kész nagy dolgokat véghezvinni. De a valóság az, hogy jelenleg az Európa-ligát szeretnénk megnyerni, valamint a legjobb négy között végezni a bajnokságban, tehát gyerünk!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló