Mourinho véleménye a tegnapi meccsrõl
Jose Mourinho elégedett volt csapata teljesítményével, amivel sikerült legyõzni a Celta Vigo együttesét.
A második félidõben Marcus Rashford zseniális szabadrúgása talált utat a kapuba, amivel a Vörös Ördögök vékonyka elõnnyel várhatják a jövõ heti visszavágót, ahol jó eséllyel indulnak a stockholmi döntõbe vezetõ útnak.
ÁLTALÁNOS GONDOLATOK
"Nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel, de az eredménnyel már nem annyira. A félidõben 2-0 is lehetett volna, de így még nyitott a párharc. Szerintem játszottunk annyira jól, hogy lezárhattuk volna a párbajt, így még nagy meccs vár az Old Traffordon. Játszottunk annyira jól, hogy lezárhattuk volna a párbajt, de így még le kell játszanunk egy meccset az Old Traffordon. Megpróbáltuk megnyerni a találkozót, de helyzeteket hagytunk ki."
ÖRVENDETES TELJESÍTMÉNY
"Végig próbálkoztunk, az elsõ perctõl kezdve próbáltuk megnyerni a mérkõzést, próbáltunk gólokat szerezni, de helyzeteket hagytunk ki. Ám a csapat jó, erõs és kompakt volt. Nagyszerû hangulat volt, ami által még nehezebb volt játszani egy olyan csapat ellen, mely ellen alapból nem könnyû focizni, hiszen hét, nyolc, sõt kilenc emberrel védekeznek, fogva az ellenfél labdarúgóit. Úgy vélem, igen jól teljesítettünk. Nagyon jó produkció volt, azzal a tudattal kellett játszanunk, hogy Spanyolországban negatív rekordja van a Manchester Unitednek, úgyhogy ez most jó, de van még egy találkozónk az Old Traffordon. Remélhetõleg az Álmok Színházában azt akarják majd, hogy gyõzzünk, mert ha azt akarják ott, akkor nyerünk is, úgyhogy ez az, amit akarunk."
ELÕRE TEKINTVE
"Ez egy szûkös eredmény, jobb is lehetett volna. Elnézve a Celta EL-ben mutatott teljesítménygörbéjét, tiszteletet érdemelnek a visszavágóra nézve. A játékosokban rengeteg játékperc van, hiszen áprilisban 9 mérkõzésünk volt, ez meg egy újabb, így négy és fél hét alatt tíz meccset játszottunk. Egy ilyen esetben lesznek olyanok, akik nem fognak pályára lépni a hétvégén [az Arsenal ellen]."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!