A menedzser pihentetni fog
Jose Mourinho elmondta, pihentetnie kell néhány játékost a vasárnapi, Arsenal elleni bajnoki során, részben amiatt, mert úgy érzi, a múlt héten játszott döntetlennel lecsökkent az esélye annak, hogy a legjobb négy között végezzen csapata.
Miután a látóhatáron van a Celta Vigo elleni visszavágó, a menedzser úgy véli, az európai kupasorozat jelenti a legnagyobb esélyt arra, hogy a United jövõre Bajnokok Ligájában szerepeljen.
Hazájában a manchesteri gárda csupán egyetlen pontnyira van a negyedik helyen álló városi riválistól, ám gólkülönbsége rosszabb a kékekénél, ráadásul 12 nap alatt komoly megterhelés éri a csapatot, hiszen az Arsenal, a Tottenham és a Southampton otthonában is pályára kell lépniük, mielõtt fogadnák a Crystal Palace-t az Old Traffordon a PL zárófordulójában. A City-nek három hazai meccse lesz - a Palace, a Leicester és a WBA ellen - mielõtt lezárnák a bajnokságot Watfordban.
A Liverpool négy ponttal elõzi meg a Vörös Ördögöket úgy, hogy rájuk már csak három meccs vár - otthon a Soton és a Middlesbrough, valamint idegenben a WHU ellen. Bár nem hajlandó bedobni a törölközõt, Mourinho elismerte, kénytelen lesz megkeverni a kártyát a végjáték során.

"Megpróbáljuk. Nem úgy megyünk az Arsenalhoz, hogy azt mondjuk nekik, verjenek meg 5-0-ra vagy 6-0-ra. Úgy megyünk oda, hogy harcolni fogunk az eredményért. Másképp nem tehetem" - nyilatkozta Jose.
"Ha a Celta a legjobb csapatokkal játszana és fontos dolgokért küzdene a La Ligában, akkor ugyanolyan körülményekkel vágnánk neki a visszavágónak, de most nem küldhetem pályára ugyanazt a gárdát, amely itt [a Balaidos-ban] játszott, majd csütörtökön megint."
"Úgyhogy emberségesen kell bánni a játékosokkal és józanul kell gondolkoznunk a Premier League-ben elfoglalt helyünk kapcsán. Úgy gondolom, a Swansea elleni, legutóbbi meccsel az utolsó esélyünket is elveszítettük arra, hogy bekerüljünk a top 4-be, így pihentetni fogok játékosokat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |