Elõzetes csapathírek a Southampton meccs elõtt

José Mourinho beszámolt róla, miként fogja felosztani csapata erõforrásait a hátralévõ két Premier League mérkõzésre annak érdekében, hogy a lehetõ legerõsebb és legfrissebb játékoskeret álljon rendelkezésére az Európa-liga döntõjére.


Miután a bajnokság legjobb négy helye közül már egyik sem elérhetõ a Vörös Ördögök számára, így José Mourinho természetesen a jövõ szerdai, Ajax ellen stockholmi európai kupafinálét priorizálja, ettõl függetlenül eltökélt, hogy olyan csapatokat állítson ki a szerdai Southampton, illetve a vasárnapi Crystal Palace elleni bajnokikra, amelyben "minimálisan megvan a megfelelõ eredmény elérésének lehetõsége". 

 

Paul Pogba nem lesz majd ott a St. Mary's-ben, miután édesapja temetése miatt Franciaországban tartózkodik, míg Daley Blind pihenõt kap, miután végigjátszotta a csapat legutóbbi két mérkõzését a Celta Vigo és a Tottenham ellen.

 

Marouane Fellaini, Chris Smalling, Phil Jones, Juan Mata és Anthony Martial azonban mind eséllyel pályázik arra, hogy kezdõként léphessenek pályára a Szentek ellen, amihez Mourinho még hozzátette, hogy Sergio Romero, aki biztosan védhet az Európa-liga fináléban, a hátralévõ egyik bajnokin is szerepet kap majd. 

 

A portugál menedzser nemrég azt is felfedte, a szezon vége elõtt a csapat harmadik számú kapusa, Joel Pereira is bemutatkozhat a Premier League-ben, míg az, hogy Axel Tuanzebe, Demi Mitchell és Scott McTominay se volt részese a tartalék csapat hétfõ esti Tottenham elleni gyõzelmének, arról árulkodik, hogy rájuk is valamiféle szerep hárulhat a következõ napokban.

 

"Olyan csapatokat kell kiállítanom, akik legalább minimális eséllyel pályáznak a megfelelõ eredmény elérésére" - kezdte Mourinho.

 

"2-0-s vereséget szenvedtünk az Arsenal ellen, mi pedig harcoltunk az eredményért. A Spurs ellen 2-1-re kaptunk ki, és ott is harcban voltunk."

 

"Mi mindig harcolunk az eredményért. Nem akarok olyan csapatot kiállítani, amelyrõl az emberek azt gondolhatják, hogy nem akarunk harcolni az eredményért - mi mindig ezt tesszük."

 

"Én pozitív hozzáállást, jó csapatszellemet és azt a megértést várom el a játékosaimtól, hogy vannak olyanok, akiknek fel kell magukat áldozni a másikak érdekében."

 

 

"Úgyhogy néhány játékosomat rotálni fogom. Blind nem fog játszani a Southampton ellen, míg Fellaini igen, mert az elmúlt három bajnokin nem lépett pályára. Ezek azt példázzák, hogy megpróbáljuk nem teljesen kimeríteni a játékosainkat a sorozatos meccsterheléssel, de vannak olyanok, akiknek ígyis játszaniuk kell, mert nincs most megfelelõ merítési lehetõségem. Nem nevezhetek a csapatba négy-öt fiatal srácot, mély vízbe dobva ezzel õket; nem tehetem ezt meg a srácokkal."

 

"Nem hiszem, hogy Paul Pogba játékra kész állapotban lenne; teljesen rá bízzuk a döntést, mikor érzi úgy, hogy képes visszatérni és újra játszani."

 

"[Martial] nem játszott a Celta ellen, mert más opciók után kellett néznem, de rendben van, és õ egyike azoknak, akinek nagyon fontos, hogy most újra 90 percig a pályán legyen. Smalling, Jones, Mata - õk is ugyanebben a cipõben járnak."

 

Mourinho azt is felfedte, megpróbál a hét különbözõ idõpontjaiban egyes játékosainak egy-egy szabadnapot adni, hogy ezáltal is jobban megtudjanak birkózni a sûrû menetrend okozta fáradtsággal, bár mindez nem könnyû feladat.

 

"Egy szabadnapot adok egyeseknek, már ha értik - Blind egy nap szabadnap, Mkhitaryan egy szabadnap, Herrera egy szabadnap" - tette hozzá.

 

"Azoknak azonban, akik játszottak a Spurs ellen is, és a Southampton ellen is számítok rájuk, ez nem jöhet szóba, ugyanis szükségük van két nap rehabilitálódásra."

 

"Megpróbálom a lehetõ legjobbat kihozni a játékosaimból. Ez egy olyan idõszak, amikor egy héten belül bizonyos napokon szabadnapot kell adnom egyeseknek, mint például [Antonio] Valenciának. A Southampton és a Crystal Palace ellen is lesz két-három játékos, akikkel ugyanez meg fog történni. Így remélhetõleg a lehetõ legjobb erõnléti állapotban érkezhetünk meg majd a döntõre."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!