Korai csapathírek a Palace meccs elõtt
A Manchester United menedzsere, José Mourinho garantálta, hogy vasárnap új arcok is feltûnnek majd a Crystal Palace elleni kezdõcsapatában, emellett pedig Paul Pogba is készen áll a visszatérésre.
A portugál stratéga néhány fiatal nevével már megismertette a manchesteri szurkolókat azáltal, hogy az utóbbi hetekben többször is a kispadra ültette õket, azt viszont egyértelmûen megerõsítette, hogy Joel Pereira bemutatkozhat a Vörös Ördögök kapujában, amikor vasárnap a Sam Allardyce vezette Sasok ellen lépnek pályára az Old Traffordon. Demi Mitchell, Matty Willock, Josh Harrop és Zak Dearnley mind eséllyel pályáznak arra, hogy pályafutásuk elsõ felnõtt mérkõzésén léphessenek pályára, mivel korábban még egyikük se szerepelt kölcsönben sem más csapatnál.
Pogba szintén játéklehetõséget fog kapni az embert próbáló szezon utolsó bajnokiján, miután édesapja halála miatti kimenõjét követõen visszatért a klubhoz.
"Vasárnap nagy nap lesz a fiatal srácoknak, mert közülük sokan játszani fognak" - kezdte Mourinho.
"Remélem a közönség is élvezni fogja, annak ellenére, hogy ez majd azt jelenti, hogy nem a legerõsebb Manchester United lép majd pályára."
"Azt is remélem, hogy Joelt állíthatom a kapuba a Crystal Palace ellen. Õ egy nagyon jó kapus, szóval biztos kezekben leszünk."
Amikor arról kérdezték, hogy mikor fog legközelebb David de Gea a csapatban játszani, így felelt:
"Úgy gondolom, hogy a felkészülési túra elsõ mérkõzésén, az LA Galaxy ellen Los Angelesben [július 15-én]. David a világ elitjéhez tartozik, és természetesen szeretnénk megtartani a világ elitjébe tartozókat."
"Nem szeretnék abba a témába belemenni, mi van 'ha elmegy', mivel remélem, hogy nem fog. Szerintem szükségünk van két klasszis és egy kiváló fiatal kapusra, jelen pillanatban ez pedig rendelkezésünkre is áll. David az David, Sergio pedig Sergio. Egyikük a spanyol, másikuk pedig az argentin válogatott elsõ számú portása."
"Számomra nagyszerû, hogy ilyen lehetõségek állnak rendelkezésemre. Minden nagyon simán ment ebbõl a szempontból számunkra a szezonban. Mindenki elfogadta a döntéseimet, én pedig mindkettõjükkel nagyon elégedett vagyok. Emellett annak is nagyon örülök, hogy a következõ fordulóban Joel elsõ meccsét játszhatja majd a Premier League-ben. Ez a srác is megérdemli a lehetõséget."
Mourinho gyakorlatilag a hétvégi játékoskerete legfontosabb kérdéseit is felfedte, amikor a Southampton elleni döntetlent követõen nyilatkozott a St. Mary's-ben.
"Nem fogom elárulni" - mondta elõször, majd késõbb folytatta.
"Ott lesz Mitchell, aki ma a kispadon ült. Ott lesz Scott McTominay, aki szintén a kispadon ült. Természetesen Axel Tuanzebe, Eric Bailly és Matty Willock is. Josh Harrop és Zak Dearnley is a terveim részét képezik majd."
"Pogbára is számítok majd, mert az édesapja halála óta nem edzett. Két-három stabil felnõtt kerettag játékosomat fogom játszatni majd, akiket rotálok a mérkõzés során, ezzel is óvva õket, de úgy gondolom, hogy a négy-öt stabil kerettagra szükség van ahhoz, hogy rendszert és stabilitást adjanak a fiataloknak. Egyébként nem gondolom, hogy a megfelelõ állapotban lennének ahhoz, hogy megfelelõ szinten tudjanak játszani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!