Romelu nem tudott nemet mondani
Romelu Lukaku elismerte, miután meghallgatta Jose Mourinho terveit a klub újjáépítésérõl, nem tudta nem megragadni azt a lehetõséget, hogy a Manchester Unitedhez igazoljon.
Kezdetben úgy tûnt, a Chelsea lehet a befutó a belga csatár leigazolásáért folyó harcban, ám a United végül sikerrel járt és kifizette az Evertonnak azt a vételárat, amit a liverpooli klub kért és ami még emelkedhet 90 millió fontig.
Évekkel ezelõtt épp Mourinho volt a Chelsea menedzsere, amikor Lukaku engedélyt kapott arra, hogy távozzon a Stamford Bridge-rõl, de most úgy látja, a csatár kulcsfigura lehet az Old Traffordon.
Annak ellenére, hogy a közösségi médiában elterjedt olyan hír, mely szerint Lukaku leigazolásában nagy szerepet vállalt jóbarátja, Paul Pogba, akivel épp Los Angeles-ben nyaralt, a belga elmondta, sokkal inkább a portugál menedzser volt hatással döntésére, mint a francia játékos.
"Mi csak együtt nyaraltunk" - nyilatkozta Romelu Pogbáról. "A nap végén nekem kellett meghoznom a saját döntésemet."
"Beszélgettem a menedzserrel, aki rendkívül meggyõzött a terveirõl, arról, miként szeretné újjáépíteni a klubot és hogy szeretné, ha része lennék ennek."
"Nagyon hálás vagyok a lehetõségért."

Lukakura nem kisebb feladat vár, mint betölteni azt az ûrt, amelyet a United tavalyi gólkirálya, Zlatan Ibrahimovic, valamint a klub valaha volt legeredményesebb játékosa, Wayne Rooney hagyott. A 24 éves támadó kiváló góllövési mutatókkal rendelkezett az Evertonnál, ami révén készen is állhat az Old Traffordra.
"Nagyszerû érzés a United játékosának lenni. Olyan dolog ez, amit mindig is akartam" - mondta a csatár Washingtonban.
"Mindig egy ilyen klubnál akartam játszani. Most itt vagyok, szeretném megragadni a lehetõséget és a legtöbbet adni a klubnak. Nem akarok egyéni ambíciókról beszélni. Csak keményen akarok dolgozni minden nap és annyi meccset megnyerni, amennyit csak lehet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló