Mourinho: Legjobb a Barca ellen zárni a túrát
José Mourinho szerint a Real Madrid és Barcelona elleni mérkõzések a lehetõ legjobb módja annak, hogy lezárják nyári felkészülésük Egyesült Államokbeli részét.
Minden klappol eddig a Vörös Ördögök felkészülési szezonja szempontjából, eddigi négy mérkõzésükbõl ugyanis mind a négyet megtudták nyerni, szerdán este pedig Washington DC-ben, a Barcelona ellen zárják majd 2017-es amerikai túrájukat.
Azt követõen, hogy a Real Madridot tizenegyes párbajban sikerült legyõzniük, Mourinho újabb nehéz erõpróbára számít a La Liga másik gigásza ellen és biztos benne, hogy csapata tagjai újabb igen értékes játékpercekkel gazdagodhatnak majd az új szezon indulását megelõzõen.
"Ez a legjobb módja az amerikai túránk lezárásának" - jelentette ki a portugál menedzser.
"MLS csapatok ellen kezdtük meg a felkészülésünket, amely nagyon jó tapasztalatot jelentett, mert õk éppen a szezonjuk kellõs közepén járnak. Aztán egy angol csapat [Manchester City], majd a Real Madrid és a Barcelona következett."
"Az elsõ félidõben a Real Madrid majdnem a legerõsebb csapatával állt ki ellenünk. Csak Ramos és Ronaldo nem játszott az alap kezdõcsapatukból. A Barcelona ellen olyan lesz, mintha teljesen új játékosok és egy új menedzser ellen kellene megmérkõznünk. Úgyhogy szerintem annál jobban nem zárhatnánk a felkészülésünket itt, mint hogy a legjobb játékosok és csapatok ellen méretjük meg magunkat, ezt a tapasztalatot pedig kamatoztatni is szeretnénk a jövõben."
"A Real Madrid ellen voltak olyan játékosaim, akik végig a pályán töltötték a 90 percet, ahogyan a City ellen is voltak néhányan. Emellett voltak olyanok, akik 75, 60 vagy 45 percet játszottak, és ez most sem lesz másként. [Marouane] Fellaini és [Anthony] Martial 90 percig a pályán voltak a Real ellen, így a Barcelona ellen nem fognak végig játszani. Ismételten hasonló rotációt tervezek mindenkivel és megint minden játékosom szerepet fog kapni."
"Nem foglalkoztatnak az eredmények. Sokkal fontosabb számomra, hogy megfelelõ edzésmunkát végezzünk és mindenkinek játéklehetõséget tudjak biztosítani. Ettõl függetlenül a saját játékunkat akarjuk játszani, ez pedig jót tesz nekünk. Tudom, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében nem kerülhetünk szembe a Barcelonaval, mert ugyanabban a kalapban szerepelünk a sorsoláskor, úgyhogy ezáltal csak még jobb, hogy most játszhatunk ellenük."
Mourinho visszatekintett csapata nagyon sikeres Államokbeli tartózkodására is, és dicsérte a klub vezetõségének tervezési és végrehajtási mechanizmusát a túra kapcsán.
"A létesítmények és a szervezettség kiváló volt, a klub alkalmazottai és a játékosok is nagyon keményen dolgoztak ... minden nagyon jó volt. A két sérülés [Mata és Herrera] nem volt súlyos, úgyhogy ha holnap újabb sérültek nélkül tudunk haza utazni és minden ugyanolyan jól szervezett lesz, mint amilyen eddig volt, akkor nagyon elégedettek lehetünk a felkészülési szezonunkkal. Csodálatos volt."
A csapatával elsõ manchesteri szezonjában Community Shieldet, Ligakupát és Európa-ligát nyerõ szakembert arról is kérdezték, kezd-e már formálódni fejében a United következõ szezonbeli kezdõcsapatának kiléte, de kijelentette, hogy számos változó áll rendelkezésre, amikor összeállítja csapatát.
"Ez függ az ellenfelektõl, az adott mérkõzéstõl, a pillanattól" - tette hozzá.
"A keret rendben van, ha pedig sikerülne még egy-két játékost szerzõdtetnünk, az létrehozná a tökéletes egyensúlyi állapotot és növelni a variációs lehetõségeinket is."
"Nem mondhatom most még azt, hogy pontosan tudom a kezdõcsapatom tagjainak nevét, akik a West Ham elleni elsõ bajnokinkon pályára lépnek majd, mert õszintén szólva egyelõre még a West Hamrõl se tudok semmit. Csak azt tudom, hogy nagybevásárlást tartottak a piacon, de még nem elemeztük ki õket, így nem tudom mit mondhatnék róluk. Csak annyit tudok elmondani, hogy egy kiegyensúlyozott és nagyon jó játékoskeret áll rendelkezésünkre, amely számos lehetõséget rejt magában, ez pedig nagyon jó számomra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!