Fosu-Mensah is kölcsönbe kerülhet

A Manchester United tinédzserkorú játékosa, Timothy Fosu-Mensah orvosi vizsgálaton vesz részt a Crystal Palace együttesénél, 1 évre szóló kölcsönszerzõdése aláírását megelõzõen.


A sokoldalú 19 éves játékos képes a védelem jobboldalán és közepén is játszani, illetve védekezõ középpályásként is megállja a helyét, a Palace menedzsere és honfitársa, Frank de Boer pedig nagyon jól ismeri.

 

Úgy tudni, a Vörös Ördögök készek elengedni kölcsönbe Fosu-Mensaht, miután védelmüket és középpályájukat is megerõsítették Victor Lindelöf, illetve Nemanja Matic érkezésével.

 

 

Nem meglepõ, hogy a Palace megpróbálja bõvíteni variációs lehetõségeit a védelemben, miután a nyáron csak egy másik hollandot,  a középhátvéd Jairo Riedewaldot szerzõdtették.

 

Fosu-Mensah pályafutása során eddig 21 mérkõzésen szerepelt a Manchester United felnõtt csapatában, azóta, hogy tavaly februárban az Arsenal 3-2-es legyõzése alkalmával bemutatkozhatott az Old Traffordon.

 

Nyolc alkalommal játszott a Premier League-ben Louis van Gaal irányítása alatt, míg José Mourinho csak akkor számított rá csapatában, amikor az elõzõ szezon végén rengeteg játékosát nélkülözni volt kénytelen sérülések miatt.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!