Beharangozó: Manchester United - West Ham United
Elrajtolt a Premier League idei szezonja, melyben a Vörös Ördögök vasárnap a West Ham csapatát fogadják az Old Traffordon.
Jose Mourinho várhatóan lehetõséget ad a nyári igazolásainak ahhoz, hogy már most bemutatkozhassanak hazai környezet elõtt, így várhatóan Lukaku, Matic és Lindelöf is a kezdõcsapatot erõsítheti majd.
A másik oldalon pedig minden bizonnyal pályára lép majd az a Chicharito, akit nyáron a Leverkusentõl szerzett meg a londoni alakulat, és aki 157 alkalommal szerepelt a United színeiben.
Mindkét csapat számtalan felkészülési mérkõzést játszott, ám a manchesteriek sokkal eredményesebben zárták az elõszezont, hiszen hét meccsük során csak egyszer kaptak ki, míg a Kalapácsosok hat felkészülési meccsük során csak egyetlen gyõzelmet tudtak felmutatni.
Akik hiányozhatnak:
United: Rojo(térd), Shaw(Boka), Young(láb)
West Ham: Antonio(láb), Carroll(csípõ), Kouyate(csukló), Sakho(hát), Lanzini(térd), Ogbonna(térd)
Érdekességek:
A United 21 alkalommal fogadta a WHU-t hazai pályán a PL-ben, ebbõl 17-szer nyerni tudott.
Hazai nyitómeccset eddig 13 alkalommal játszott a United a Premier League-ben, és csak egy alkalommal kapott ki.
Jose Mourinho soha nem veszített hazai bajnokit vasárnap - 112 meccsbõl 86-ot nyert, 26 döntetlennel végzõdött.
A West Ham tíz alkalommal bukta el az elsõ bajnoki meccsét a PL-ben, nála többször egyetlen csapat sem vesztett.
Javier Hernandez 37 bajnoki gólt szerzett a manchesteriek színeiben, 130 percenként talált be az ellenfelek hálójába.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 137 meccs, 64 United siker, 30 döntetlen, 43 WHU gyõzelem, 253-176-os gólarány a United javára.
PL-mérleg: 42 meccs, 26 manchesteri gyõzelem, 11 döntetlen, 5 WHU siker, 87-37-es gólarány a United javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
2012-13 United-WHU 1-0
2013-14 United-WHU 3-1
2014-15 United-WHU 2-1
2015-16 United-WHU 0-0
2016-17 United-WHU 1-1
Premier League, 1.forduló
Manchester United - West Ham United
Old Trafford, 2017.08.13. 17:00
Játékvezetõ: Martin Atkinson
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Valencia, Bailly, Lindelöf, Darmian - Matic, Herrera, Pogba - Mata, Mkhitaryan, Lukaku
West Ham: Hart - Zabaleta, Reid, Collins, Masuaku - Feghouli, Noble, Obiang, Ayew, Arnautovic - Chicharito
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV-n és a SpílerTV-n ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!