Valencia átélte a poklot
Az equadori szélsõ elmondta, kész játszani, ha felkérik.
Antonio Valencia, a Manchester United szélsõje elmondta, azt gondolta, futball pályafutása véget ért, amikor hat hónapja elszenvedte a súlyos sérülését.
A szélsõ eltörte bokáját, valamint ínszalag sérülést is szenvedett a Rangers elleni szeptemberi Bajnokok Ligája találkozón, amikor egy ártatlannak tûnõ becsúszást hajtott végre ellene Kirk Broadfoot.
Valenciát hordágyon oxigénmaszkkal az arcán vitték le és látszott, kiáll egy csont a lábából.
Ám az equadori válogatott felépült, ráadásul három hónappal korábban, mint ahogy azt az elsõdleges hírek alapján várták és elmondta, amennyiben lehetõséget kapna, kész lenne a játékra az Arsenal elleni FA kupa találkozón.
A korábbi Wigan szélsõ elmondta, a legnagyobb álma, hogy kisétálhasson a Wembley gyepére mind az FA, mind a Bajnokok Ligája döntõjén azok után, hogy szeptember óta nem lépett pályára.
"A sérülés a legrosszabbkor jött karrierem szempontjából" - mondta Vale a The Sunnak.

"A fájdalom félelmetes volt. Emlékszem, a bokámon egy nagy repedés volt, a fájdalom pedig akkora volt, hogy az idegeim sem nagyon bírták."
"Az egész családom szenvedett, fõleg az édesanyám. Mindannyian néztek a tévén és tõlem távolról kellett átélniük ezt a szörnyûséget."
"Hidd el, soha nem akarom látni a visszajátszást, mi is történt. Abban a pillanatban azt gondoltam, a karrieremnek vége, de az orvosok bíztattak, hogy vissza fogok térni, amitõl kicsit boldogabb lettem."
"Broadfoot azonnal elnézést kért, ami nagon jól esett. A mûtét remekül sikerült és a rehabilitávióm szintén."
Valencia különösen hálás a United lelkészének, John Boyersnek, aki fontos szerepet játszott a gyógyulásban.
A Vörös Ördögök kis fényt láthatnak az alagút végén, hogy a jobb szélsõ játékos immár felépült, fõleg azok után, hogy Nani is megsérült, valamint Park Ji-sung is az oldalvonalon kívülre kényszerül még.
Sir Alex Fergusonék fontos mérkõzések elé néznek, a Marseille elleni BL meccs után a Bolton elleni bajnoki következik, majd a Fulham és a West Ham párharcok következnek számukra. Valencia pedig kész arra, ha felkérik, beszálljon a játékba.
"A Unitednél az utóbbi hetekben még kíméltek engem, nem akartak kockáztatni, de az edzõ ha akarja, pályára lépek, mert készen állok" - folytatta Vale.
"Az az álmom, hogy visszanyerjem azt a formát, amit tavaly tudtam mutatni, valamint hogy az FA kupa és a Bajnokok Ligája döntõjében is a Wembley gyepére léphessek. Ez kiegyenlítené a sérülésem által okozott károkat."
skysports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |