U23: West Ham 4-2 United
Vasárnap délután egy hat gólt hozó mérkőzésen a Manchester United U23-as csapata vereséget szenvedett a London Stadiumban a West Ham United vendégeként.
A Vörös Ördögök kétszer is vezettek a találkozón, azonban a Kalapácsosok mindkétszer egyenlítettek és Toni Martinez mesterhármasával végül mindhárom pontot begyűjtötték.
A középkezdést követően a West Ham rögtön támadást indított, azonban a United védelme állta a sarat és 80 másodperc elteltével mi szereztük meg a vezetést. Indy Boonen játszotta a labdát a West Ham térfelére, amit Demi Mitchell gyűjtött be, majd a West Ham hálóőre, Nathan Trott mellett a hálóba juttatta.
A United láthatóan nagy erőket mozgósított, miután az előző négy találkozójából háromszor is vesztesen hagyta el a pályát és ennek a korai gól tökéletes alapot adott, sőt, a fekete mezben játszó vendégek nem sokkal ezután Charlie Scott lövésénél nagyon közel kerültek az előny megduplázásához.
Ricky Sbragia kezdőként küldte a pályára Luke Shaw-t, a balhátvéd pedig mind támadásban, mind védekezésben nagyon mozgékony volt a szélen. Egyik csapat sem dominált igazán, igazi adok-kapok játék alakult ki, ezt tükrözte a 24. percben Martinez egyenlítő gólja.

A United hamar visszavette a vezetést, amikor a 35. percben James Wilson lövését Trott csak kiütni tudta, a kipattanóból Mitchell megszerezte második gólját is a mérkőzésen. A félidő közeledtével egyre többen elkönyvelték, hogy előnnyel vonulhatunk a szünetre, azonban a ráadás harmadik percében Nathan Holland beadásából Martinez fejelt a hálóba, így a spanyol támadó is két gólnál járt már.
A fordulást követően két perc sem telt el, amikor a Kalapácsosok támadója Edmilson Fernandes jobbról érkező beadásából újból fejjel volt eredményes, ezzel harmadik gólját szerezve a találkozón. Sbragia mester szinte rögtön kettős cserével reagált: Ro-Shaun Williams és Joshua Bohui kettőse lépett pályára a mérkőzés megmentésének reményében.
Ez a remény egész a 65. percig tartott, amikor a United védelme újfent nem tudott megbirkózni egy Fernandes beadással, így Joe Powell könnyedén növelte csapata előnyét. Innen kezdve valami extrának kellett volna történnie, hogy a United visszajöjjön a mérkőzésbe, amit Tosin Kehinde két próbálkozása majdnem meg is hozott, egyik kísérlet a felsőlécen kötött ki. A vereség egyúttal azt jelenti, hogy a bajnokság korai szakaszában a Vörös Ördögök a tabella utolsó helyére szorultak.
Premier League 2 | London Stadium | Gólszerzők: Martinez 24,45,47 Powell 65 | Mitchell 2,35 |
United: O’Hara; Riley, Warren, Scott (R. Williams 51), Shaw; Whelan, Kehinde; Boonen (Hamilton 70), Buffonge, Mitchell; Wilson (Bohui 51). Nem használt cserék: Richardson, Sang.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |