Beharangozó: Swansea City - Manchester United
A Vörös Ördögök címvédőként folytatják szereplésüket az angol Ligakupában, melyben ezúttal a Hattyúk otthonában kell kivívniuk a továbbjutást.
Hullámvölgybe került a csapat, de hogy mekkorába, azt egyelőre nem tudni, de a több frontos harc közepén nem jött jókor a viszonylag sok sérülés. Ráadásul a hétvégén Jones is idő előtt sétált le a pályáról kényszerűségből, így nem javult a manchesteri helyzet.
A walesi alakulatnál sem túl rózsás a helyzet, a bajnokságban a kieső helyekhez nagyon közel tanyáznak és kilenc forduló alatt csupán nyolc pontot szerzett. Azonban a Carabao Cupban eddig két, simának mondható győzelmet aratott az egyesület, de a legnehezebb feladat most jön számukra.
Ebben a szezonban már megküzdött egymással a két gárda, akkor 4-0-ra nyert a United a Liberty-ben, ám az eredmény nem igazán adta vissza a meccs képét, mely sokáig csak 0-1 volt és a házigazdák igen veszélyes támadásokat vezettek az egyenlítés érdekében.
Akik hiányozhatnak:
Swansea: Bartley(térd), Fer(eltiltás), Bony(comb), Sanches(comb)
United: Jones(comb), Pogba(comb), Ibrahimovic(térd), Rojo(térd), Carrick(vádli), Fellaini(térd), Bailly(ágyék - talán bevethető)
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 30 mérkőzés, 14 manchesteri győzelem, 6 döntetlen, 10 Swansea siker, 50-34-es gólarány a United javára.
Ligakupa mérleg: a két csapat még nem találkozott egymással a sorozatban.
Legutóbbi öt összecsapásuk ebben a feláállásban:
2013-14 Swansea-United 1-4
2014-15 Swansea-United 2-1
2015-16 Swansea-United 2-1
2016-17 Swansea-United 1-3
2017-18 Swansea-United 0-4
A két csapat eddigi mérkőzései a sorozat idei kiírásában:
MK Dons-Swansea 1-4
Reading-Swansea 0-2
United-Burton 4-1
Legeredményesebb játékosok:
Swansea: Abraham 5 gól(1 CC), Ayew 3 gól(2 CC), Fer 2 gól(2 CC)
United: Lukaku 11 gól(0 CC), Rashford 7 gól(2 CC), Martial 5 gól(1 CC)
A Ligakupa további párosításai:
Arsenal - Norwich City
Bournemouth - Middlesbrough
Bristol City - Crystal Palace
Leicester City - Leeds United
Manchester City - Wolves
Chelsea - Everton
Tottenham Hotspur - West Ham United
Carabao Cup
Swansea City - Manchester United
Liberty Stadium, 2017.10.24. 20:45
Lehetséges kezdőcsapatok:
Swansea: Nordfeldt - Rangel, Mawson, Fernandez, Olsson - Britton, Carroll - Dyer, Ayew, Routledge - Abraham
United: Romero - Damian, Lindelöf, Smalling, Shaw - Blind, Herrera - Lingard, Mkhitaryan, Martial - Rashford
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 3-on ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ