Shaw: Dolgoznék újra Pochettinoval
A Manchester United szélső védője, Luke Shaw elárulta, szeretne még egyszer újra Mauricio Pochettino irányítása alatt dolgozni.
A páros a Southamptonnnál dolgozott együtt, mielőtt Pochettino 2014. májusában elhagyta volt a St. Mary's-t, majd azon a nyáron Shaw is továbbállt a Manchester Unitedhez.
Amíg közösen dolgoztak a Szenteknél, a dél-angliai tengerparti város klubját a Premier League 8. helyéig kormányozták.
Mióta kevés játéklehetőséget kap az Old Traffordon a felnőtt csapatban, Shawt rendre szóba hozzák egy esetleges átigazolással Észak-Londonba, a 22 éves játékos pedig most elárulta, nyitott lenne arra, hogy újra egykori menedzserével dolgozhasson együtt.
Shaw ezt írta Guillem Balague "Bátor Új Világ: Betekintés Poccentino Spursébe" című munkájának utószavaként:
"Szerintem a Southamptonnál elérte a lehetetlent. Mi voltunk a bajnokság egyik legjobban futballozó csapata ... Csak remélni tudom, hogy egy napon újra a kezei alatt játszhatok. És úgy gondolom, hogy ő is nagyon szeretné, ha újra a csapatában tudhatna."

"Olyan jó kapcsolatban voltunk, hogy a fiának nevezett. Rengeteg hullámhegyem és -völgyem volt már pályafutásom során, de Pochettinoval csak fel-fel és felfelé tartottam."
"Azt éreztette velem, hogy én vagyok a legjobb. Videó felvételeket mutatott nekem a meccseimről, és azt mondta, 'ezt sokkal jobban kell csinálnod'. De mindezt nem valami borzasztó módon tette. Nem azt mondta, hogy ezt jobban kellett volna csinálnom, hanem hogy a jövőben mire figyeljek oda, mert tudja, hogy jobb teljesítményre vagyok képes."
Információk szerint a 22 éves játékos egy csereügylet részét képezheti majd Danny Rose-zal, aki még augusztusban jelentette be, hogy nyitott lenne arra, hogy északabbra igazoljon, hogy közelebb lehessen édesanyjához.
Bár kevés esély mutatkozik a csapatba jelölésére, Shawnak lehetősége lesz találkozni korábbi mentorával, amikor a Manchester United szombaton a Tottenham Hotspurt fogadja.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Tottenham Hotspur
Premier League 10. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló