Játékosértékelés: United 1-0 Tottenham

Lássuk a Tottenham elleni hazai bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében…


David De Gea: Frászt hozta a United szurkolókra, amikor egy ártalmatlannak tűnő beadás után Jonessal ütközve kiejtette a labdát, ezt leszámítva a szokásos teljesítmény a már megszokott meccsenkénti egy nagyobb bravúrral. 7

 

Eric Bailly: Néhány passzánál még berozsdásodottnak tűnt, de a védekezésben mutatott munkáján nem látszott a kihagyás. 7

 

Chris Smalling: A védőhármas közepén sokszor megakasztotta a Spurs támadását, de továbbra is gyakran tanácstalan, amikor nála van a labda. Ezen kívül a második félidőben Alli mellette kilépve került nagy helyzetbe. 6

 

Phil Jones: Az első félidőben nem tudta a korábban megszokott teljesítményét hozni, rengeteg eladott labdája volt. A második 45 percre az egész csapattal együtt az ő játéka is feljavult. 6

 

Antonio Valencia: Gyakran elszeparálták a szélen a védők, de a tőle megszokott módon robotolt a jobb oldalt és csak pár centin múlt, hogy ezt ne dobja meg egy óriási góllal. 7

 

 

Ander Herrera: A hétközi kupameccshez hasonlóan összeszedettebbnek tűnt, sokat javított a passzpontosságán, a tőle megszokott módon a hajtással nem volt baj, de látványosan nem tudott kitűnni a játékával. 6

 

Nemanja Matic: Az ellenfélnél védekezőbb szellemű középpályán megint megkaptuk a tőle várt stabilitást. Rengeteget segítette a védőhármas munkáját, plusz falként működött előttük, emellett a támadásoknál is rengetegszer tűnt fel, nagyszerű kiugratásai és beadásai voltak. 8

 

Ashley Young: Védekezésben Aurierrel nem mindig tudta tartani a lépést, de így is rengeteg labdaszerzése és szerelése volt. Előrejátékban megint nagyon hasznosnak bizonyult, a bal szélen sokat segítette a támadásokat. 7

 

Henrikh Mkhitaryan: Ez nem az örmény meccse volt. A második félidő elején ki tudott alakítani néhány helyzetet, de sokszor eltűnt a mezőnyben, illetve a labdával rossz döntéseket hozott, indokolt volt a cseréje. 5

 

Romelu Lukaku: Egy újabb „Top 6” elleni találkozó, ahol nem tudott vezér lenni. Nem igazán dolgoztatta meg Diert. Megvoltak a helyzetei, de igazán nagy veszélyt csak a kapufája jelentett. A gólpassza viszont szép megoldás volt. 6

 

 

Marcus Rashford: Mozgékonyságával sokkal jobban megdolgoztatta a Tottenham védelmét belga csatártársánál, a gyengébb első félidőben is kitűnt elszántságával – jól példázza a messziről kapura lőtt szabadrúgása is, letámadásaival gyakran zavarta hozta Llorist, de igazi helyzete neki sem volt. 6

 

Cserék:

 

Jesse Lingard (Mkhitaryan helyére a 65. percben): A hétközi kupameccshez hasonlóan most is tőle talán idegen poszton, a két csatár mögött szerepelt. Mozgékonyabb volt Mkhitaryannál, beadása remekül találta meg Lukakut a belga kapufájánál. A végén eldönthette volna a mérkőzést, de egy az egy ellen megint körülményes volt. 6

 

Anthony Martial (Rashford helyére a 70. percben): Idén már tényleg menetrendszerűen jött a csere és jött a Martial gól is. Remekül szállt be a meccsbe, lökést adott a támadójátéknak. 7

 

Matteo Darmian (Young helyére a 90+2. percben): Egyértelműen időhúzó csere, a vendégek végső rohamát megtörve.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Nemanja Matic

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!