Beharangozó: Chelsea - Manchester United
Folytatódik a Premier League a Manchester United számára. Jose Mourinho korábbi sikerei helyszínére látogat a Vörös Ördögökkel vasárnap délután.
A regnáló bajnok jelenleg csak a tabella negyedik helyén áll, Antonio Conte csapata rangadót vesztett hazai pályán a Man City ellen, de az akkoriban nagyon gyengén játszó Arsenal ellen sem tudott nyerni a Stamford Bridge-n.
A United jelenleg a második a városi rivális mögött, ám mostanában nem sok babér termett számukra a londoni Kékeknél. Az előző évben nagy fogadkozások után Mourinho csúfos, 4-0-s vereségbe szaladt bele korábbi otthonában, ám az Old Traffordon javítani tudott tavasszal.
Még mindig viszonylag sok sérültje van a manchesterieknek, bár több játékos visszatérése is egyre közelebb került már, Fellaini és Pogba is hamarosan visszatérhet talán.
Ismerve Mourinho játékát az idegenbeli rangadókon, nem lenne meglepő ezúttal sem, ha elsősorban nem a győzelem lenne a cél, hanem a vereség elkerülése és talán egy kontrából sikerülhet bevenni Courtois kapuját. Mindenképp fontos lesz, hogy a hazai védelem szélső emberei ne nagyon tudjanak felfutni, ha ez sikerül, úgy nagyon nehéz dolga lesz a londoniaknak.
Akik hiányozhatnak:
Chelsea: Kante(comb - talán bevethető), Moses(comb)
United: Lingard(hát - talán bevethető), Fellaini(térd), Carrick(vádli), Pogba(comb), Ibra(térd), Rojo(térd)
Érdekességek:
Legutóbbi 15 egymás elleni mérkőzésükből csak egyet nyert meg a United az SB-n, miközben kilencszer kikapott.
A Premier League-ben a Chelsea a legnehezebb ellenfél a manchesteriek számára. Ellenük vesztették a legtöbb meccset és kapták a legtöbb gólt 1992 óta.
Conte 48 PL-meccsen 112 pontot gyűjtött a londoniakkal, ez 11 ponttal kevesebb, mint amennyit Mourinhóval szerzett a gárda anno.
Ha a United nem szenved vereséget holnap, úgy eléri a 900 pontos határt, már ami az idegenben szerzett pontokat jelenti a PL-érában. Még egyetlen csapat sem érte el ezt a határt.
23 bajnoki gólból tizet az utolsó 10 percek során szerezte a manchesteri klub.
A manchesteri cserék eddig hét gólt és 4 gólpasszt jegyeznek ebben a bajnokságban, ezzel toronymagasan első ebből a szempontból a United.
Az előző szezon kezdete óta David De Gea 22 olyan bajnokit játszott, amin nem kapott gólt. Ebben ő a rekorder.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 177 mérkőzés, 73 United siker, 53 döntetlen, 51 Chelsea siker, 280-216-os gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 50 meccs, 14 United siker, 19 döntetlen, 17 Chelsea győzelem, 66-61-es gólarány a Chelsea javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
2012-13 Chelsea-United 2-3
2013-14 Chelsea-United 3-1
2014-15 Chelsea-United 1-0
2015-16 Chelsea-United 1-1
2016-17 Chelsea-United 4-0
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
Chelsea: GY V V GY GY
United: GY GY D V GY
A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
Chelsea: Morata 7 gól(6 PL), Batshuayi 7 gól(2 PL), Hazard 3 gól(1 PL), Pedro 3 gól(2 PL)
United: Lukaku 11 gól(7 PL), Rashford 7 gól(3 PL), Martial 6 gól(4 PL), Fellaini 4 gól(3 PL)
Premier League, 11. forduló
Chelsea(4.) - Manchester United(2.)
Stamford Bridge, 2017.11.05. 17:30
Játékvezető: Anthony Taylor
Lehetséges kezdőcsapatok:
Chelsea: Courtois - Rüdiger, Cahill, Luiz - Azpilicueta, Bakayoko, Drinkwater, Alonso - Hazard, Pedro - Morata
United: De Gea - Valencia, Bailly, Jones, Young - Matic, Herrera - Mata, Mkhitaryan, Rashford - Lukaku
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1
A találkozót a FanaticsTV-n és a SpílerTV-n ÉLŐben követhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Chelsea - Manchester United
Premier League. 10. forduló ÉLŐ