Játékosértékelés: Chelsea 1-0 Manchester United

Lássuk a Chelsea elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Védéseivel Hazard próbálkozásainál meccsben tartotta a csapatot, azonban Morata fejesénél semmit nem tehetett. 7

 

 

Antonio Valencia: Lehetőségekhez mérten megfelelő egyensúlyt talált a védekezés és a támadás között. Szárnyvédőként nagyobb hasznára volt csapatának, a csapat felállásbeli változásával inkább a védekezésre koncentrált. 6

 

Phil Jones: Sajnos az ő védőfalból való kilépése okozta azt, hogy Moratara nem maradt ember, és az első félidőben nagy szerencséje is volt, hogy öngólját érvénytelenítették. 5

 

Chris Smalling: Ő tolódott el rossz irányba, és maradt le Morataról, pedig addig nagyot küzdött a spanyollal, és ha néha nem is a legtisztább eszközökkel, de tudta tartani. Kár ezért a hibáért. 5

 

Eric Bailly: A Tottenham és a Benfica ellen is a rozsdás jelző volt a legmegfelelőbb a teljesítményére, ezen ezúttal sokat tudott javítani. A londoniak győztesgólját a középső védők hozták össze, így ő is ludas, de talán a legkevésbé. 6

 

Ashley Young: Sokat zakatolt, és jeleskedett az előre játékban. Támadásban azon kevesek közé tartozott, akiben volt spiritusz. 6

 

Nemanja Matic: Minden tőle telhetőt megtett egykori klubja elleni első mérkőzésén ellenfélként. A védelem előbb nagyon jól szűrt, emellett pedig támadójátékban is jól tartotta meg a labdát és járatta azt. 6

 

 

Ander Herrera: Ezúttal nem ragadták el annyira az indulatok, mint tavaly, de a Chelsea középpályásai úgy zakatoltak el mellette, ahogyan akartak. Nem találja még mindig tavalyi önmagát. 5

 

Henrikh Mhkitaryan: Az első félidőben voltak olyan megmozdulásai, amik azt sejtették, hogy jobb formában érkezett erre a mérkőzésre, mint korábban, de aztán ő se tudta megváltani a világot. Mourinho a meccs visszahozása érdekében feláldozta és lecserélte korábban, mint alapvetően szokta. 5

 

Marcus Rashford: Hatalmas ziccert fejelt kapu fölé az első félidőben, ráadásul ezen kívül alig tudott a kapu elé keveredni a labdával. Kevés volt ez most tőle. 5

 

Romelu Lukaku: Volt egy veszélyes lövése az első játékrészben, de ezen kívül tökéletesen izolálták el a hazaiak. A labdákat meccsről-meccsre egyre rosszabbul tartja meg. 5

 

 

Cserék:

 

Marouane Fellaini (Jones helyére a 62. percben): Látszott rajta a kihagyás, több nagy hibát is vétett, viszont beállásával egy veszélyes fegyverrel gyarapodott a csapat szegényes támadójátéka. Nagy helyzete is akadt, amit Courtois bravúrral hárított. 6

 

 

Anthony Martial (Mkhitaryan helyére a 62. percben): Hiába kapott a megszokottnál több percet csereként, semmilyen hatással nem tudott lenni a játékra. 5

 

Jesse Lingard (Young helyére a 78. percben): Inkább csak visszafelé játszotta a labdát. 5

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: David de Gea

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!