Valencia élvezi posztjának szabadságát

Antonio Valencia elmondása szerint nagy szabadságot kap Jose Mourinho irányítása alatt, és türelmetlenül várja, hogy a Newcastle United elleni, hazai összecsapással folytatódjon a Premier League.


A Manchester United játékosainak várniuk kell majd két hetet, hogy megpróbálhassák kiköszörülni a Chelsea elleni csorbát, a jobb hátvéd azonban frissnek érzi magát és lelkesen várja, hogy ismét fel-le szaladhasson a jobb szélen.

 

"Nagyon fontos volt nekem az egy heti pihenő, sikerült feltöltődnöm és kicsit elhatárolódnom a futballtól, miután kijelenthetjük, hogy elég sok mérkőzésen vagyunk túl" - mondta Valencia a United Review-nak, a klub hivatalos mérkőzésnapi programfüzetének. "Élesebben térsz vissza és még izgatottabb vagy a ténytől, hogy a bajnokság folytatódik."

 

"Üdvözítő változás volt, hogy ezúttal nem utaztam el a nemzeti válogatotthoz. Nagyon hosszú túrákról van szó, nagyjából 16 óra utazásról, amely nagyon fárasztó tud lenni, de ezúttal megvolt a lehetőségem, hogy ne utazzam el, és helyette inkább kicsit pihenjek a családommal."

 

 

Mourinho számos alkalommal illette dicsérettel Valenciát, aki az utóbbi időben kapitányként vezethette ki csapatát, és joggal jelenthetjük ki, hogy szoros kapcsolatot ápol a menedzserrel.

 

"Igen, érkezése pillanatától fogva rengeteg hitet fektet belém" - mondta az ecuadori válogatott játékos. "Nyugodtan kijelenthetjük, hogy megadja számomra a szabadságot a pályán és, hogy élvezhessem a játékom, valamint egyenesen kommunikál irányomba. Ez végig így volt az eddigi másfél év során, amely alatt együtt dolgoztunk. Szeretném megköszönni neki az ezen periódus alatt elmondott minden kedves szavát."

 

"Véleményem szerint pozitív hatást fejtett ki a csapatunkra. Három trófeával gyarapítottuk a klub gyűjteményét az elmúlt szezonban, és ebben az idényben nagyon jól futballozunk. Mi, a játékosok élvezzük a helyzetet és a szurkolók boldogok. Azonban a megkezdett úton kell tovább haladnunk, arra kell fókuszálnunk, hogy bebetonozzuk helyünket a tabella élére, és kiélvezzük minden egyes edzésünk és csapatmegbeszélésünk a menedzserrel."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!