Csapathírek a Watford meccs előtt
A Manchester United menedzsere, José Mourinho már a kedd esti, Watford elleni Premier League összecsapásra készíti fel játékosait, amely kapcsán számba veszi lehetőségeit.
A Vörös Ördögök az elmúlt két fordulóban változatlan kezdőcsapattal álltak ki a bajnokságban a Newcastle és a Brighton ellen aratott győzelmek során, a Lódarazsak elleni, várhatóan küzdelmes idegenbeli találkozóra azonban változhat a csapat összetétele.
Marcos Rojo, Paul Pogba és Zlatan Ibrahimovic is visszatért a bevethető játékosok közé, csakúgy, mint Michael Carrick, aki szívében történt beavatkozása után már közel áll ahhoz, hogy száz százalékos erőnléti állapotban legyen. Arra is megvan a remény, hogy Eric Bailly is hamarosan hadrendbe állhat, és Phil Jones is már jól halad rehabilitációjában, azt követően, hogy az angol válogatottnál kiújult egy korábbi sérülése.
Előfordulhat, hogy a portugál menedzser kissé védekezőbb felfogásban küldi majd pályára övéit, ugyanis a Newcastle és a Brighton ellen is nagy terület jutott az ellenfél ellentámadásainak, amelyek kapcsán így nyilatkozott a szombati meccs után:
"Nehéz volt Pogba és Matic számára nyomás alatt tartani az ellenfelet. Marcus [Rashford] és Anthony [Martial] nem rendelkezik még megfelelő taktikai eszköztárral ahhoz, hogy tudják, miként kell csökkenteni a területet a szélső védő és a szélső középpályás között, így még Paullal is többször bajban voltunk."
Pogba szombaton végigjátszotta a 90 percet, annak ellenére, hogy Mourinho nemrég még arról beszélt, közel sincs száz százalékos erőnléti állapotban, közben a másik oldalon pedig visszatérhet három mérkőzéses eltiltásából a középcsatár, Troy Deeney. Younes Kaboul, Isaac Success, Nathaniel Chalobah és az egykori Unitedes Craig Cathcart sem bevethető a Watfordnál, Kiko Feminia azonban visszatérhetett a csapatba a Newcastle ellen idegenben aratott 3-0-s siker alkalmával.
"A Watford elleni előző szezonbeli mérkőzésünkön nagyon csalódott voltam, mert az első góljukat megelőzően valaki gyakorlatilag kórházba küldte Martialt a megmozdulásával, a bíró azonban mégis továbbot intett" - emlékezett vissza Mourinho.
"Emiatt nagyon csalódott és feldúlt voltam."
"Szerintem a Watford sokat lépett előre. Tele van a keretük remek játékosokkal, ami egy középcsapatnál nem általános dolog. Nagyszerű edzőjük van, és rengeteget fejlődtek az előző szezonhoz képest."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Watford - Manchester United
Premier League 14. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló