Játékosértékelés: Watford 2-4 Manchester United

Lássuk a Watford elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Csapattársai góljaikkal szétszabdalták az ellenfél játékát, így kevés dolga akadt, viszont a második félidőben tehetetlen volt mindegyik bekapott góljánál. 6

 

Antonio Valencia: A két szárnyvédő közül nyilván az ő produkciója elhalványul a két gólt szerző Young mögött. Egyébként különösebben nem kellett összetörnie magát támadásban amiatt hogy a társak minden lövésüket gólra váltották az első félidőben, védekezésben pedig megfelelően teljesített. 6

 

Victor Lindelöf: Tényleg a Brighton meccs lehetett számára a fordulópont. Hatalmas önbizalommal és ami még fontosabb, okosan játszott. Sok apró szabálytalansággal éreztette, hogy ő az úr a háznál a területén, emellett pedig a játékot is jól olvasta. 7

 

Chris Smalling: Jól mozgatta a hátsó alakzatot, és ura volt a helyzetnek szinte mindig. Nem feltétlenül az ő formációja ez a három belsővédős rendszer, de a hetek óta tartó jó teljesítményét folytatni tudta. 7

 

Marcos Rojo: Nagyon szőrős szívű játékvezető akár ki is állíthatta volna, miután már volt egy sárgalapja a tizenegyest érő buta szabálytalankodását megelőzően. Picit bizonytalan volt a meccs elején, de aztán belerázódott. 6

 

Ashley Young: Felhúzhatta magát, hogy a Brighton elleni győztesgólt végül nem neki adták, így gyorsan lőtt inkább kettőt, hogy most már legyen ebben a szezonban is gólja. A semmiből szerezte az elsőt egy remek lövés után, a szabadrúgásgólja pedig parádés volt. 9

 

 

Nemanja Matic: Ott folytatta, ahol a Brighton ellen abbahagyta. Sok volt a lassú passz és a labdaeladás. Kicsit befásult az utóbbi időben a sok játéktól, de remélhetőleg nincs komolyabb baja, amiért a második félidő elején lecserélték. 6

 

Paul Pogba: A középpálya motorja volt, egyszerűen kihagyhatatlannak tűnik a csapatból amikor egészséges. Young szabadrúgása előtt ő harcolta ki a szabálytalanságot, és valószínűleg mindenki arra készült, hogy ő is lövi el. Jól tette, hogy átadta a lehetőséget Youngnak. 7

 

Jesse Lingard: Gól és gólpassz, ezen kívül pedig még egyszer eredményes lehetett volna az első félidőben. Remekül játszott, és minden erejével Lukaku kiszolgálásán volt, akinek aztán semmi nem jött be. 8

 

 

Anthony Martial: Remekül értékesítette helyzetét az első félidőben, a védelemre lendületből való labdarávezetései pedig továbbra is életveszélyesek. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy ez az ő szezonja lehet, csak így tovább Tony. 8

 

Romelu Lukaku: Gólpasszt adott Martialnak, de ezen kívül gyakorlatilag semmi nem jött össze neki a kapu előtt. Mezőnyben megint jól dolgozott, és a társakkal is jól érezték egymást, de Rashford parádés labdaszerzését eltotojázta, majd után pedig a kapu mellé lőtt. Sürgősen gól kell neki. 6

 

 

 

Cserék:

 

Ander Herrera (Matic helyére az 54. percben): Beállásával kevésbé tudta irányítása alatt tartani a United a középpályát, és nagyon szürke volt. 5

 

Marcus Rashford (Martial helyére a 65. percben): Gyakorlatilag gólpasszal felérő labdát adott Lukakunak, de ezen kívül alig tudott valamit hozzátenni a csapat játékához. 6

 

Zlatan Ibrahimovic (Lingard helyére a 86. percben): Kevés ideje volt. 

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Ashley Young

 

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!