Herrera: Tökéletes formaidőzítés
Ander Herrera úgy érzi, a Manchester United a megfelelő pillanatban, a sűrű ünnepi időszak előtt tudott formába lendülni.
A Vörös Ördögök egy fantasztikus, Arsenal elleni idegenbeli 3-1-es győzelemmel tudták kezdeni december hónapot, az elkövetkezendő hetekben pedig három sorozatban is érdekeltek lesznek számos mérkőzésen.
Herrera a kispadról beállva segített kihúzni csapatának a hátralévő időt 10 emberrel is az Emirates Stadiumban Paul Pogba kiállítását követően. A baszk középpályás nagy dicsérettel illette csapata teljesítményét, illetve egyénileg is kiemelte társait, és szerinte mindez nagy hatással lesz elkövetkezendő mérkőzéseikre.
"Nagyon hamar a lehető legjobb állapotunkban leszünk" - kezdte a Manutd.com-nak a szombati sikert követően.
"Második helyen állunk a bajnokságban és üldözzük a listavezetőt."
"Fantasztikus eredmény volt ez az Arsenal ellen, amely nagyszerű teljesítménnyel párosult. David [De Gea] lenyűgöző volt, az első félidőben pedig kegyetlenül kihasználtuk a helyzeteinket, az első 15 percben szerzett 2 góllal. Persze ezután az Arsenal talpra állt és rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de annál a két-három lehetőségnél, ahol nagyon kellett, David a helyén volt, szóval boldogok vagyunk."

"Jesse [Lingard] mostanában nagyon ihletett formának örvend, ahogyan Paul [Pogba] is, ezért nagyon sajnálatos a piros lapja. Romelu [Lukaku] nem tudott betalálni, de rengeteget segített számunkra. A középhátvédek is nagyon jól teljesítettek, Victor Lindelöf pedig fantasztikus formában játszik most. Úgyhogy természetesen nagyon optimisták vagyunk."
Amikor arról kérdezték, mekkora önbizalmat ad számukra az Arsenal legyőzése a vasárnapi, bajnoki döntőnek is beillő Manchester City elleni városi derbit megelőzően, Herrera így felelt:
"Nem gondolok még a vasárnapra, most a CSZKA [Moszkva] elleni meccsre figyelünk. Még nem biztosítottuk be a továbbjutásunkat, úgyhogy egyelőre még nem gondolunk a Cityre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - CSZKA Moszkva
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |