Beharangozó: Manchester United - Manchester City
Rangadó a javából, rangadó bármikor - de így, hogy a tabella első két helyén állnak a manchesteri klubok, talán még nagyobb derbi ez, mint máskor.
A 88. manchesteri derbit rendezik meg holnap teaidőben, legalábbis úgy, hogy a United játszik otthon. Bár az időjósok nagy havat vizionálnak holnapra, várhatóan az utakon keletkező káosz lesz a legnagyobb probléma és a találkozó nem marad el.
2013 áprilisa óta nem volt olyan városi derbi, melyen a két gárda a tabella első két helyén állt. Sajnos ez leginkább a Uniteden múlt az utóbbi időben, de végre változtak a dolgok. Nagyon fontos mérkőzés ez Jose Mourinho és csapata számára, mert amennyiben a City nyerne, 11 pontos előnyt szerezne a Vörös Ördögökkel szemben és bár a szezon több, mint fele még hátra van, ekkora előnyt nem könnyű ledolgozni, főleg látva azt, ahogyan a Kékek hozzák meccseiket.
Paul Pogba buta szabálytalansága sokba kerülhet még a Unitednek, hiszen a francia kiállítása miatt nem játszhat, pedig ezen a találkozón nagyon sokat jelent majd, melyik gárda uralja a középpályát.
Akik hiányozhatnak:
United: Bailly(ágyék), Carrick(szív), Pogba(eltiltás), Fellaini(térd - talán bevethető)
City: Delph(betegség - talán bevethető), Silva(comb - talán bevethető), Kompany(izom - talán bevethető), Stones(comb), Mendy(térd)
Érdekességek:
A United 40 mérkőzés óta nem szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel beállította korábbi rekordját, amit még Matt Busby-val ért el a klub 1966-ban.
A City 13 bajnokit nyert zsinórban ebben a szezonban, amivel beállította az Arsenal 2001-02-es, valamint a Chelsea tavalyi rekordját.
Mourinho csak 4 meccset nyert meg Guardiola ellen, nyolcszor vereséget szenvedett és hét találkozó döntetlennel végződött.
A portugál menedzser irányítása alatt egyetlen hazai veresége van a Vörös Ördögöknek, még 2016-ban épp a City nyert az OT-n. Azon kívül 30 siker és 11 döntetlen a hazai mérleg.
A United kapta a legkevesebb gólt eddig az idei Premier League-ben. A kilenc gólból ráadásul csak egyet kapott hazai pályán.
De Bruyne és Silva adták a legtöbb gólpasszt az idei bajnokságban eddig, mindketten nyolc gólpassznál járnak.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 174 meccs, 72 United siker, 52 döntetlen, 50 City győzelem, 252-236-os gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 40 mérkőzés, 20 United győzelem, 8 döntetlen, 12 City siker, 59-51-es gólarány a United javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
2012-13 United-City 1-2
2013-14 United-City 0-3
2014-15 United-City 4-2
2015-16 United-City 0-0
2016-17 United-City 1-2
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
United: V GY GY GY GY
City: GY GY GY GY GY
A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
United: Lukaku 13 gól(8 PL), Martial 8 gól(6 PL), Rashford 8 gól(3 PL), Lingard 6 gól(3 PL), Fellaini 4 gól(3 PL)
City: Sterling 13 gól(9 PL), Agüero 12 gól(9 PL), Jesus 10 gól(8 PL), Sané 8 gól(6 PL), De Bruyne 5 gól(4 PL), Otamendi 4 gól(3 PL)
Premier League, 16. forduló
Manchester United(2.) - Manchester City(1.)
Old Trafford, 2017.12.10. 17:30
Játékvezető: Michael Oliver
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: De Gea - Lindelöf, Jones, Smalling - Valencia, Matic, Herrera, Young - Lingard, Martial - Lukaku
City: Ederson - Walker, Otamendi, Mangala, Delph - Fernandinho - Sterling, De Bruyne, Sané, Jesus - Agüero
ManUtdFanatics.hu tipp: 0-0
A találkozót a FanaticsTV-n és a SpílerTV-n ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Manchester City
Premier League 16. forduló ÉLŐ