U18: United 2-2 Liverpool

A Manchester United és a Liverpool fiataljainak hétvégi összecsapása egy szórakoztató 2-2-es döntetlennel ért véget, dacára a télies időjárás megpróbáltatásainak.


Kieran McKenna csapata 1-0-s vezetés, illetve emberelőny birtokában vonulhatott szünetre, azonban a Mersey-partiak a fordulást követően fantasztikusan visszakapaszkodtak és szinte már zsebükben érezhették a győzelmet, amikor a házigazdák a ráadás negyedik percében kiegyenlítettek.

 

A Cliff Training Ground legendás gyepét reggel hó borította, azonban a játékvezetői csapat tagjai - Michael Crusham és asszisztensei - a pályabejárást követően játékra alkalmasnak találták a küzdőteret. A zöld jelzés hallatán a csapatok egyből elkezdték a bemelegítést, hogy a legjobban felkészüljenek az ország két legnagyobb klubjának akadémiai összecsapására.

 

Ezzel egyidejűleg a pálya vonalait meg kellett tisztítani a hótól, amiben a United fizioterapeutája, Russ Hayes nagy szerepet vállalt, ezzel a klub legjobb söprögetőjévé lépett elő.

 

Annak ellenére, hogy a pályáról mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy a jó focit segítette, mindkét csapat nagyon aktívan kezdett, nagyon kevés elcsúszás és probléma volt a kitámasztásoknál a United régi edzőpályáján.

 

A támadások nagy részét a házigazdák hajtották végre, így teljesen megérdemelten szerezték meg a vezetést a 12. percben, amikor Aidan Barlow passzát követően D’Mani Mellor lapos lövése kötött ki Vitos Vitelslav kapujában. Egy perccel később a vörös mezben játszó hazaiak kis híján megduplázták az előnyt, George Tanner érkezett Barlow beadására, fejese épp, hogy elkerülte a kaput.

 

McKenna csapatának pozitívan indult a mérkőzés és a 27. percben még nagyobb lökést kaptak, amikor a játékvezető piros lapot mutatott fel Adam Lewisnak, miután a Liverpool védője szabálytalankodott Tahith Chonggal szemben.

 

A szünet felé közeledve a pálya egyre inkább zöldre változott, ami alátámasztotta a játékvezető döntését, miszerint megtartható a találkozó. Ezt megjegyezve a szünetben erős hóesés érkezett a pálya fölé, így az újra visszanyerte korábbi, szokatlan színét és borítását.

 

 

A második félidő hatodik percében a vendégek rést találtak a United védelmében és Liam Millar révén kiegyenlítettek. A bekapott gólt még rosszabb követte, amikor kilenc perccel később – mikor már a Cliff kivilágítására is szükség volt – a csereként beálló Glen McAuley már a vezetést szerezte meg.

 

McKenna a 68. percben csereként pályára küldte Millen Baarst, aki nem sokkal később egy távoli lövéssel próbált szerencsét, lövése azonban nem talált utat a kapuba.

 

A Vörös Ördögök az egyenlítés reményében növelték az iramot, azonban a vendégek tíz emberrel is keményen harcoltak a nehezen megszerzett vezetés megtartásáért.

 

Baars és Chong is közel állt a gólhoz, ahogy az idő egyre gyorsabban pergett, de nagyobb helyzetei Curtis Jones és Yasser Larouci személyében a vendégeknek voltak.

 

Egyre inkább úgy nézett ki, hogy a United vereséget szenved, mikor Steven Gerrard teljesen hátrarendelte tanítványait az eredmény megőrzése érdekében, de amikor a ráadás negyedik percéhez érkeztünk, Mason Greenwood egy lapos lövéssel próbálkozott a hosszú kapufa irányába, amit Vitelslav csak ütni tudott, pechjére a fiatal spanyol Arnau Puigmal elé, aki köszönte szépen és a kapuba pofozta a labdát.

 

Beszélve a korai karácsonyról, ez a meccs minden díszítést tartalmazott hozzá – havas táj, izgalmak minden helyszínre kilátogató és a MUTV-n figyelemmel kísérő rajongó számára.

 

U18 Premier League | The Cliff Training Ground | Gólszerzők: Mellor 11, Puigmal 90+4 | Millar 51, McAuley 60

 

United: Fojticek; Tanner, Ercolani (Levitt 81), O’Connor, Laird; Chong, Traore (Baars 68), Garner, Barlow (Puigmal 87); Greenwood; Mellor.

Nem használt cserék: Williams B., Carney.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!