Manchester United 1-0 Bournemouth

A Manchester United egy góllal legyőzte ellenfelét, a mindent eldöntő gólt Romelu Lukaku szerezte.


Szakadó esőben, olykor havas esőben zajlott a mérkőzés, mely elején mindkét csapat igen nyílt játékot vállalt.

 

A hazaiak próbáltak ellenfelük fölé kerekedni, de a Bournemouth nem igazán volt partner ebben, nem egyszer ők voltak azok, akik a tizenhatosukra szorították ellenfelüket.

 

Az első félidőben több próbálkozás és szöglet szerepelt a vendégek neve mellett és bár ezek közül leginkább csak Daniels lövése volt veszélyesnek mondható, azért látszott, hogy a kiscsapat nem kiscsapatos hozzáállást választott erre az összecsapásra.

 

A United védelme egyébként elég jól állta a támadásokat, több esetben is kiválóan blokkoltak a játékosok, míg a másik kapu előtt folyamatosan pontatlan átadások miatt akadt meg a manchesteri támadás. Pedig sok ígéretes megoldás fűszerezte a United játékát, Mata kimondottan jól mozgott, okosan focizott, de a Bournemouth védelme is jól állta a sarat.

 

Épp De Geának volt két nagy védése, miközben a vendégek le tudtak telepedni a hazai térfélen, aztán szinte a semmiből jött a Vörös Ördögök vezető találata. Martial cselezgetése után Mata tekert középre, megtalálva Lukaku fejét, a belga csatár pedig a rövidbe bólintott, ezzel vezetett Jose Mourinho csapata.

 

 

A gól után volt még bőven a játékrészből, ám a meccs képe semmit nem változott - mint ahogyan a pontatlan átadások száma sem, melyek miatt nem igazán alakult ki komoly lehetőség egyik kapu előtt sem.

 

A második játékrészben már nem tudott annyira támadólag fellépni a vendég alakulat, a United fölényben játszott és helyzeteket alakított ki. Remek támadás végén Martial beadását Lukaku tette vissza a tizenhatosra, ahol Mata érkezett, lövésébe azonban beleléptek és szöglet lett belőle.

 

Nem sokkal később Lukaku lövését védte Begovic, majd Martial került hatalmas helyzetbe, de a francia hat méterről kapu fölé bombázott.

 

Mindkét menedzser cserélt, Mourinho beküldte Rashfordot, míg Howe menedzser két csatárral próbálta frissíteni csapatát. Nem is telt el sok idő, Rashford villant is egyet, kiváló technikával lőtte el a labdát, ami a keresztlécen csattant - Begovic-nak esélye sem lett volna, ha picit alacsonyabb a lövés íve.

 

A vendégek cseréi jót tettek a csapatnak, legalábbis annyiból biztosan, hogy több alkalommal jutott el ellenfele tizenhatosáig, ám ott megállt a tudomány, köszönhetően Jones nagyszerű védőmunkájának is.

 

Legközelebb Defoe állt a gólhoz a Bournemouth játékosai közül, ám De Gea az ő lövésénél is a helyén állt és térddel hárított.

 

Az utolsó negyedórára nagyon visszaesett a színvonal és az iram, ami leginkább annak volt betudható, hogy a manchesteriek szinte csak a védekezéssel foglalkoztak. Aztán mégis megduplázhatta volna előnyét a United, Mata jó megoldása után Lukaku lövése váltott irányt egy védőn.

 

Maradt az 1-0, akárcsak az utolsó percben, amikor kiváló helyről elvégzett szabadrúgás nem jutott De Gea hálójába.

 

A Vörös Ördögök elvégezték a feladatukat, három pontot zsebeltek be. Hogy a játék milyen volt, talán most mellékes is, így a hétvégi vereség után.

 

 

 

Premier League, 17.forduló
Manchester United 1-0 Bournemouth
Old Trafford, 74798 néző

 

Vezette: Graham Scott

 

United: De Gea, Valencia, Jones, Smalling, Shaw(Young 83.), McTominay, Matic, Lingard(Herrera 71.), Mata, Martial(Rashford 66.), Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Blind, Lindelöf, Ibrahimovic

 

Bournemouth: Begovic, Smith, Francis, Ake, Daniels, Stanislas(Defoe 71.), Gosling(L.Cook 77.), Arter, Fraser, King, Wilson(Afobe 71.)
Nem használt cserék: Boruc, Cook, Surman, Ibe

 

Gólszerző: Lukaku 25'

 

Sárga lap: Lukaku illetve Gosling, Arter

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!