Manchester United 2-2 Burnley

Jesse Lingard két találatának köszönhetően a United 0-2-ről mentett pontot az Old Traffordon.


Ibrahimovic és Lukaku is a kezdőcsapatban kapott helyet, akik mellett Rashford és Mata képviselte a támadókat. A meccs előtt azt gondolhatta minden manchesteri szurkoló, hogy a játékosok megmutatják, hogy képesek felállni a legutóbbi csalódásból.

 

Azonban hamar fel kellett ébredniük a szurkolóknak, hiszen már a 3. percben vezetést szerzett a Burnley. Egy igen jóindulatú szabadrúgáshoz jutott a vendég alakulat - ráadásul Rojo be is sárgult. Gudmundsson ívelt kapu elé balról, De Gea csak nézte, hogy a labda a kapu elé száll, a védők képtelenek voltak tisztázni, Barnes pedig közelről a kapuba bombázott, 1-0 a Burnley-nek.

 

Mondhatni, jót tett a gól a találkozónak, mert a Vörös Ördögök legalább gyorsítottak játékukon, ám a támadóharmadban sok hiba párosult a passzjátékhoz, így nem sikerült megdolgoztatni Pope kapust, aki egyébként már a 9. percben erőteljes időhúzásba kezdett.

 

A 12. percben közel járt a Burnley a második gólhoz, ám Arfield tekerése a felső léc tetején megcsúszva kiment a pályáról. Pillanatokkal később Matic adott "forintos" labdát Matának, aki átvétel után azonnal lőtt, ám a védelem blokkolni tudott.

 

A 17. percben Shaw unta meg, hogy képtelen a társakkal összejátszani, inkább lövésre szánta el magát, Pope azonban leért és hárítani tudott.

 

A félidő felénél nagyon beszorította ellenfelét Mourinho csapata, folyamatosan szálltak be a beadások, szögletek, de a Burnley kiválóan levédekezte ezeket. Folyamatosan próbálta növelni a nyomást a hazai gárda, a vendégek pedig 1-1 kontrában bíztak. Egy ilyen ellentámadás végén jutottak szabadrúgáshoz, amit Defour csodaszépen tekert a jobb felső sarokba, De Gea nem érte el a lövést, így már kettő gólra nőtt a vendégek előnye.

 

Szinte a következő percben szépíthetett volna a Manchester, Pogba hihetetlen felívelését Rashford szelídítette meg és egy csel után lőtt, Mee azonban a gólvonalról menteni tudott, pedig a kapus már verve volt.

 

A félidő előtt még Ibrahimovic próbálkozását blokkolta Long, majd Pogba bombája kerülte el éppen a kaput. Maradt a 0-2, így igen nehéz második játékrész várt a hazaiakra.

 

Jose Mourinho kettős cserét hajtott végre a második félidőre, lehozta Rojót és Ibrahimovic-ot, pályára küldte Lingardot és Mkhitaryant. Jó húzásnak tűnt ez, hiszen sokkal gyorsabban játszott a United.

 

Az 51. percben hatalmas esély adódott a szépítésre, nagyszerűen járt a labda lábról-lábra, míg Youngig elért, aki laposan kapu elé lőtt, Lukaku lemaradt róla, Lingard nem, ám Pope csodával határos módon beleért a lövésbe, a labda pedig a felső lécen pattogva hagyta el a játékteret.

 

Két perccel később már Pope sem segített, ismét Young volt az előkészítő, ezúttal is laposan lőtte be a játékszert a tizenhatoson belülre, amire Lingard érkezett és nyolc méterről, sarokkal vette be a hosszú alsót, 1-2!

 

 

Kegyetlen nyomás nehezedett a vendégekre, szinte képtelenek voltak átlépni a félpályát, a United folyamatosan visszaszerezte a labdákat, miután elvesztették azt. Ám komoly lehetőség nem jött egészen a 70. percig, amikor Pogba végezhetett el szabadrúgást ígéretes helyről, pontrúgása azonban fél méterrel kapu fölé szállt.

 

Már a hosszabbítás kezdődött meg, amikor jött az egyenlítés; Young végezhetett el szabadrúgást, a védők röviden mentettek, az angol lőni próbált, azonban egy lábon visszapattant a labda épp Lingard elé, aki azonnal lendítette a lábát és kilőtte a bal alsó sarkot, 2-2.

 

Volt még hátra bő 3 perc, ám sajnos a győzelmet nem sikerült kiharcolni.

 

A második félidő sokkal jobb manchesteri teljesítményt hozott, köszönhetően annak, hogy a játékosok sokkal többet futottak, sokkal gyorsabban játszottak, mint az első 45 percben. Csak túl nagy volt az előny, amit a Burnley-nek adott a csapat.

 

 

Premier League, 20.forduló
Manchester United 2-2 Burnley
Old Trafford

 

Játékvezető: Martin Atkinson

 

United: De Gea, Young, Jones, Rojo(Mkhitaryan 46.), Shaw, Matic, Pogba, Mata, Ibrahimovic(Lingard 46.), Rashford, Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Blind, Lindelöf, Tuanzebe, Herrera

 

Burnley: Pope; Bardsley, K. Long, Mee, Taylor; Gudmundsson, Defour(Vokes 67.), Cork, Arfield; Hendrick; Barnes(Walters 80.)
Nem használt cserék: Lowton, Marney, Westwood, Wells, Lindegaard

 

Gólszerző: Lingard 53', 91' illetve Barnes 3', Defour 36'

 

Sárga lap: Rojo, Shaw, Mkhitaryan illetve Barnes, Taylor, Gudmundsson, Bardsley, Pope, Vokes, Cork

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!