Moura: Érdeklődés van, ajánlat egyelőre nincs
A Sky Sports News információja szerint a Manchester United érdeklődik Lucas Moura iránt, de eddig nem történt előrelépés a leigazolása ügyében.
Moura ebben a bajnokságban még nem játszott kezdőként a Paris Saint-Germain csapatában, ráadásul csereként is csupán bő 60 perc jutott neki hat fellépés során.
A lap úgy tudja, a PSG megválna szélsőjétől, akinek szintén jól jönne a váltás a kevés játéklehetőség miatt.
A nyáron a manchesteriek - Ivan Perisic személyében - szintén szerettek volna szélsőt igazolni, ám nem sikerült megállapodásra jutniuk az Interrel.
A PSG háza táján figyelni kell a pénzügyi fair play szabályra is januárban és a nyáron azt követően, hogy az előző nyáron megszerezte Neymart és Kylian Mbappét - előbbit világrekord összegért, míg utóbbit bár csak kölcsön, ám a szezon végén véglegessé válik a szerződés, ami 170 millió fontos átigazolási összeget takar.
A Vörös Ördögök 2012-ben közel jártak ahhoz, hogy a Sao Paulo gárdájától megszerezzék a jelenleg 25 éves támadót, ám a PSG végül 35 milliós ajánlattal az utolsó pillanatban befutóvá lépett elő.
A Sky úgy tudja, a párizsiak Javier Pastore és Angel Di Maria iránt is meghallgatják az ajánlatokat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló