Mourinho hosszabbított
Jose Mourinho aláírta szerződésének meghosszabbítását, ezzel jelenleg 2020-ig élő kontraktusa van a Manchester Uniteddel, mely ráadásul egy évvel meghosszabbítható.
Mourinho az első olyan menedzser a Vörös Ördögök történelmében, aki első szezonjában komoly trófeát tudott nyerni. Tavaly februárban ugyanis elnyerte csapatával a Ligakupát, ráadásul az Európa-liga trófeája is a csapaté lett, amit előtte soha nem nyert meg a United.
"Jose már most sokat elért, mint Manchester United menedzser és örülök, hogy elfogadta a hosszabbítást, mely legalább 2020-ig tart. Munkabírása és profizmusa kivételes és összekapcsolódott a klub azon vágyával, hogy fiatal, ígéretes tehetségek kerüljenek az első csapatba. Energiát, céltudatosságot hozott és biztos vagyok abban, hogy továbbra is eredményeket fog szállítani a szurkolók és a klub számára" - mondta Ed Woodward.
"Igazán megtisztelve érzem magam, nagyon büszke vagyok, hogy a Manchester United menedzsere lehetek. Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a tulajdonosoknak és Mr Woodwardnak azért, hogy elismerték kemény munkámat és elkötelezettségemet. Örülök, hogy úgy érzik és bíznak abban, hogy én vagyok a megfelelő menedzsere ennek a nagyszerű klubnak" - lelkendezett Mourinho.

"Nagyon magas követelményt állítottunk fel - három trófea az első szezonban - de ez a követelményrendszer az, amit elvárok, hogy elérjen a csapatom. Megteremtjük a körülményeket egy ragyogó és sikeres jövő számára."
"A köszönetem természetesen a stábomnak is szól, valamint a játékosoknak; empátiájuk és barátságuk nélkül ez nem lenne lehetséges. Kedvelem a játékosaimat és nagy öröm tudni, hogy együtt leszünk legalább még három évig."
"És persze nem tudom befejezni anélkül, hogy meg ne köszönném a szurkolóknak a támogatást és hogy olyan gyorsan otthon éreztem magam itt. Ismétlem, hogy a Manchester United menedzsere vagyok, minden egyes nap megtiszteltetés és igazán örömteli."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |