Mourinho a "csendes" Old Traffordot kritizálja
José Mourinho újra kritikával illette az Old Trafford atmoszféráját és elmondása szerint még a Portsmouth stadionjában, a Fratton Parkban is nagyobb hangzavar uralkodik.
A Vörös Ördögök menedzsere már korábban is tett megjegyzéseket a csapata hazai mérkőzésein tapasztalható hangulatra, a szezon elején azonban visszautasította azt lehetőséget, hogy találkozzon a legnagyobb szurkolói tömörülés, a MUST képviselőivel aggályai megtárgyalása kapcsán.
A szombati, Huddersfield Town elleni 2-0-s győzelmet követően Mourinhot eredendően új igazolásáról, Alexis Sanchezről kérdezték, aki pályafutása első manchesteri találatát szerezte a Terrierek ellen.
"Eddig csak három mérkőzést játszott a csapatunkban, és csak most először az Old Traffordon. Szerintem az Old Trafford, annak ellenére, hogy egy csendes stadion, nagy méretű pályával rendelkezik, ahol szép a fű, így természetesen a hazai játékosok otthonosan érzik magukat itt" - kezdte Mourinho mérkőzés utáni sajtótájékoztatója keretében.
Amikor az Álmok Színházával kapcsolatos félmondatának megmagyarázására kérték, Mourinho mosolyogva így folytatta:
"Ez nem Portsmouth. Emlékszem még azokra az időkre, amikor Portsmouthba kellett járnunk játszani - nagyon kicsi stadion, de valami elképesztő atmoszférával. Itt a hangulat sokkal csendesebb és nem igazán van jelen a lelkesedés a szurkolóknál. De a játékosok viszont szeretnek hazai pályán játszani."

A mérkőzés után a Sky Sportsnak nyilatkozva Mourinho elismerte, ebben a szezonban nagyon ritkán fordul elő, hogy a Manchester City pontokat hullajt, ami ahhoz kellene, hogy a United valahogy behozza lemaradását a listavezetővel szemben.
A City szombaton 1-1-es döntetlent ért el idegenben a Burnley ellen, amely értelmében jelenleg 13 pont a különbség a két csapat között, de Mourinho inkább arra világított rá, hogy csapata mennyit fejlődött az előző szezonhoz képest és azt látja, hogy ez a folyamat még koránt sem ért véget.
"Itt a City-n múlik most minden. Nem rajtunk áll a dolgok alakulása. Szerintem ebben a szezonban 9 vagy 10 pontot veszítettek csak eddig, és nehezen hiszem, hogy még ugyanilyen mennyiséget hullajtanának el mostantól a szezon végéig. De ahogy eddig is mondtam, mi az előző szezonhoz képest szinte mindenben előrébb léptünk."
"Több győzelem, több rúgott és kevesebb kapott gól, több pont és jobb helyezés a tabellán. Ha sikerül ugyanezt fenntartanunk mostantól a szezon végéig, az nagyon jót jelentene számunkra, mert mutatná a fejlődésünket és valószínűleg a következő idényben csak még jobbak lennénk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ