Nem érkezik újabb támadó nyáron
A Manchester United menedzsere, José Mourinho elégedett a támadószekcióban bevethető játékosaival és a nyár folyamán ezért nem fog nagy erőket mozgósítani egy új támadó szerződtetésére.
A Vörös Ördögök januárban Alexis Sanchezt tudták elcsábítani az Arsenaltól, a chilei játékos pedig a Huddersfield Town 2-0-s legyőzésével végződő bajnokin meg is kezdte a gólgyártást új csapatában.
És bár Mourinho pénteken azt mondta, a Manchester City mögötti második hely a legjobb pozíció amit csapata elérhet a Premier League idei szezonjában, úgy érzi, hogy elöl stabilan megvannak létszám és minőség tekintetében, így nem tervez erősítést a következő átigazolási időszakban.
"A célunk az volt, hogy több 9-esük legyen" - kezdte.
"Most már ott van Alexis, mellette pedig Romelu Lukaku, Anthony Martial és Marcus Rashford is rendelkezésre áll."
"Rashford képes a jobb- és a baloldalon is játszani, ahogyan Alexis is."
"Lukakut leszámítva mindannyian képesek hátrébb, visszavont ékként is segíteni a csapatot."
"Ezért mondom azt, hogy mindez rossz hír az újságírók számára, mert szeretnek átigazolási pletykákról írni, illetve találgatni, különösen a nyár folyamán."
"De én nem akarok több támadó játékost a csapatomban tudni, úgyhogy senki ne beszéljen arról, hogy majd milyen támadót igazolunk, mert senki nem fog érkezni ezekre a posztokra."
"Ott van (Juan) Mata, Lukaku, Rashford, Martial és Alexis. Még egyszer hangsúlyozom, nem szándékozom támadó játékost igazolni, úgyhogy a találgatások tekintetében más csapatrésszel kell foglalkozniuk."
"Nagyon boldog vagyok a támadóimmal."
"Nem a játékosaink minőségét, hanem a csapat dinamizmusát és hatékonyságát illetően kell fejlődnünk, mert még a szombati mérkőzésünk is olyan volt, amelyet nem két gólos különbséggel kellett volna megnyernünk."
Paul Pogba a hétközi, Tottenham Hotspur elleni vereséget követően szombaton csak a kispadon kezdett a Huddersfield manchesteri vendégjátékakor, Mourinho ugyanakkor elégedett volt, amit a klub rekordigazolásától látott a pályán töltött 25 perce során.
Amikor gondolatairól kérdezték Pogba válaszát illetően, Mourinho így felelt:
"Mindenki láthatta miként reagált: hihetetlen vággyal lépett pályára és játszott."
"Hogy őszinte legyek már a félidőben is készen állt - mert ezt olvastam ki a testtartásából - végig azt mutatta, hogy beállásra kész állapotban van."
"Erőnlétileg rendben volt és már a bemelegítést is megkezdte, úgyhogy szerintem megmutatta, hogy milyen a profi hozzáállás."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ