29 millió fontos vesztesége volt a Unitednek 2017 utolsó negyedévében

A Manchester United legfrissebb, mai napon nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentésében 29 millió fontos veszteséget jelentettek be 2017 utolsó három hónapjára vonatkozóan, amely az Amerikai Egyesült Államok társasági adó politikájára vezethető vissza.


A klub bevétele négy százalékkal 163.9 millió fontra nőtt és továbbra is 575 és 585 millió font közötti bevételre számítanak az egész üzleti évre vonatkozóan.

 

"A biztos lábakon álló üzleti modellünk lehetővé tette, hogy a klub jövőjébe fektessünk azáltal, hogy menedzserként szerződést hosszabbítottunk José Mourinhoval, illetve megerősítettük a csapat keretét Alexis Sanchezzel" - kezdte Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója a New York-i Értéktőzsdén tett bejelentésében.

 

"Önbizalommal tekintünk a szezon hátralévő részének elébe."

 

 

A Manchester Unitedre nem jellemző veszteség abból fakadt, hogy a klubnak újra kellett számolnia a halasztott adóköveteléseit, miután az Egyesült Államokban 35 százalékról 21 százalékra csökkent a társasági adó mértéke.

 

A United halasztott adókövetelései az új adószabályozás alapján már kevésbé értékesek, a követelések újraértékelése pedig ahhoz vezetett, hogy "48.8 millió fontnyi költségleírás történt a klub adózás előtti eredményeiből".

 

A Sanchez ügylet, amely keretében a chilei támadó lett a United történelmének legjobban kereső játékosa, még nem szerepelt ebben a negyedéves eredményben.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!