FA-kupa: Hazai pályán a negyeddöntőben

A Brighton & Hove Albion gárdáját fogadja hazai pályán a Manchester United az FA-kupa negyeddöntőjében a ma esti sorsolás alapján.


A Vörös Ördögök az 1983-as FA-kupa döntő ismétléseként fogadhatják majd a Sirályokat, amelyet végül 4-0-ra nyertek meg azt követően, hogy a Wembley-ben lejátszott finálé 2-2-re végződött az első felvonásban.

 

A sorsolás egyfajta ajándék lehet José Mourinho legénysége számára azt követően, hogy az 5. fordulóban 2-0-ra legyőzték a Huddersfield Townt a John Smith's Stadiumban Romelu Lukaku duplájának köszönhetően.

 

Ebben a szezonban, még novemberben már egyszer sikerült felülkerekednie a manchesterieknek Chris Hughton  tanítványai felett az Álmok Színházában, amikor Lewis Dunk öngólja döntött a hazaiak javára a Premier League-ben.

 

 

A párharcra március 16 és 19 között kerül majd sor, amely értelmében a United idegenbeli, eredetileg március 18-ra tervezett West Ham United elleni bajnokijának új időpontot kell keresni, amellyel kapcsolatban majd később lát napvilágot hivatalos információ.

 

Az előző szezonban életbe lépett szabálymódosításnak köszönhetően a negyeddöntőtől kezdve már nincsen újrajátszás az FA-kupában.

 

Az FA-kupa negyeddöntőjének sorsolása:

Leicester City v Chelsea
Manchester United v Brighton & Hove Albion
Sheffield Wednesday/Swansea City v Rochdale/Tottenham Hotspur 
Wigan Athletic/Manchester City v Southampton 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!