Sevilla FC 0-0 Manchester United

A Manchester United 0-0-val utazhat haza Sevillából egy olyan meccs után, mely talán egyetlen percig sem szólt arról, hogy a csapat gólt szerezhet.


Mindkét menedzser váratlant húzott a kezdőcsapatok összeállításával, hiszen míg a hazaiaktól kimaradt Ben Yedder, a legeredményesebb játékosuk, addig a manchesterieknél a középpályán Scott McTominay kezdhetett, Pogba pedig csak a kispadon ült.

 

Ráadásul Jose Mourinho feltette a pályára Matát és Herrerát is, talán épp amiatt, mert a Sevilla ellen már játszottak korábban.

 

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, már a 2. percben egy remek beadást kellett mentenie Lindelöfnek, majd két perccel később De Gea védte Muriel 30 méterről leadott bombáját.

 

A Sevilla sokat próbált a szélen támadni, míg a United a félidő elején szinte semmire nem volt képes támadásban. Egészen a 12. percig, amikor Herrera szöktette Sanchezt, akit Navas azonban leszerelt.

 

A 13. percben Banega távoli kísérlete szállt De Gea kapuja fölé, egy perc múlva pedig Lukaku csatázott két védővel a nyakán, majd próbált Mata elé tálalni, azonban ez nem sikerült neki. Jellemző volt ez az eset az egész félidőre, Lukakut nagyon őrizték a hazai védők.

 

Az első negyedóra végén Navas lövése suhant el a jobb kapufa mellett, ez volt a legnagyobb helyzet eddig.

 

Szerencsére a hazaiak nyomása csökkent, a United kezdett javítani labdabirtoklásán és végre egyre többet járt ellenfele térfelén. Közben egy szomorú eset is történt a pályán, Herrera egy sarkazás után combjához kapott, majd leült a gyepre, nem tudta folytatni a találkozót, helyére Pogba állt be.

 

A félidő fele környékén nem nagyon jutottak el a gárdák a kapukig, leginkább a szabálytalanságokról szólt ez az időszak. Sanchez és Lukaku sokat kapott az ellenfél játékosaitól.

 

 

Már a 38. percben járt a meccs, amikor Young előretörése után McTominay szánta lövésre magát, de Rico hárított, bár csak öklözni merte a próbálkozást.

 

A félidő utolsó percei nagy lehetőségeket hoztak. Először egy manchesteri szöglet utáni kontra hozhatott volna gólt a hazaiak számára, ám Escudero átadását Lindelöf lefülelte, ezzel megállítva az ellenfelet. A megítélt sarokrúgás után Mercado ollózott a hosszún, N'Zonzi csúsztatott, De Gea pedig hatalmasat védett, a léc alá tartó labdát tolta szögletre.

 

Ha valaki arra fogadott volna, hogy a Vörös Ördögök kapusa letudta legnagyobb védését az első játékrészben, tévedett volna. Ugyanis az utolsó másodpercekben Navas ívelt két védő közé Muriel fejére, aki hat méterről veszélyeztetett, David azonban elképesztő módon hárított.

 

Gól nélküli döntetlennel zárult az első 45 perc, azonban ez inkább a Unitedre nézve hízelgő, még ha azért a Sevillának sem volt túl sok komoly helyzete.

 

Reménykedtünk, hogy fordulás után jobb lesz a csapat, ám nem így lett. Sőt, a hazaiak fölénye még nagyobb lett, mint talán az első félidőben bármikor is. Folyamatosan száguldottak előre Murielék, míg a vendégek szinte csak védekeztek. Vagy még azt sem, csak reménykedtek, hogy De Gea hárít. Nem egy alkalommal ez volt a helyzet, a spanyol kapusnak kellett védenie.

 

Bő egyórányi játék után a lövések száma 20-4 volt és nem a Vörös Ördögök javára. A szögletek száma pedig 12-4, szintén nem a Unitedé volt a több. Passzok számában és pontosságban is a hazaiak voltak a jobbak.

 

Mégis sikerült gólt szereznie Mourinho együttesének, ám Lukaku találatát nem adta meg a francia játékvezető, mert a csatár kézzel szelídítette meg a játékszert.

 

Majdnem gólt szerzett a Sevilla is, nagy kavarodás alakult ki a United kapuja előtt, Ramirez tüzelt, de a védelem blokkolt, majd Navas homorított egy óriásit, de nem kapott büntetőt. Sajnos sárga lapot sem.

 

Az utolsó percekben Rashford kétszer is próbálkozott, először 15 méterről lőtt mellé, majd 32 méterről, szabadrúgásból nem talált kaput.

 

Mourinho megint megmutatta, hogy komoly mérkőzéseken elsősorban a vereség elkerülése a célja, ezúttal sikerült is, bár mindenképp jó lett volna egy idegenben szerzett gól, mert ha a spanyolok betalálnak az Old Traffordon, akkor máris kettőt kell lőnie a Unitednek.

 

Ezen a mérkőzésen sokat köszönhetnek a társak De Geának, aki hátán vitte a gárdát a védéseivel.

 

 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Sevilla FC 0-0 Manchester United
Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, 39725 néző

 

Vezette: Clément Turpin (FRA)

 

 

Sevilla: Rico, Lenglet, Banega(Pizarro 89.), Correa, N'Zonzi, Navas, Sarabia, Escudero, Vazquez, Muriel(Ramirez 84.), Mercado
Nem használt cserék: Soria, Carrico, Mesa, Ben Yedder, Nolito

 

United: De Gea, Valencia, Lindelöf, Smalling, Young, Matic, Herrera(Pogba 17.), McTominay, Mata(Martial 79.), Lukaku, Sanchez(Rashford 75.)
Nem használt cserék: Romero, Bailly, Darmian, Lingard

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: N'Zonzi illetve Sanchez

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!