Lindelöf: Már fejlődtem a Unitedben
Victor Lindelöf úgy érzi, a Manchester Unitednél eltöltött első nyolc hónapja alatt jobb játékossá vált.
A svéd védő a Benfica együttesétől igazolt az Old Traffordra a nyár folyamán, és saját beismerése alapján is időbe telt számára, mire alkalmazkodni tudott az angol futball kőkemény világához.
Mindazonáltal Eric Bailly bokasérülését követően novemberre állandó tagságot vívott ki magának a kezdőcsapatban, a Vörös Ördögök legutóbbi három mérkőzésén pedig Chris Smallinggal párt alkotva csak egyetlen gólt engedélyeztek az ellenfélnek.
"Mindig örülök, ha a csapat segítségére lehetek" - kezdte Lindelöf az MUTV-nek Crystal Palace elleni bajnokit felvezető műsorban, amely mérkőzés egyébként minden sorozatot figyelembe véve már a 24. lehet számára a szezonban, amelyen pályára lép.
"Játékosként mindenki folyamatosan a pályán akar lenni, ez pedig az elmúlt mérkőzések során sikerült is számomra, és nagyon boldoggá tesz, hogy a pályán tudok hozzátenni a csapat teljesítményéhez."
Amikor arról kérdezték, milyen volt az elmúlt hónapok alkalmazkodási folyamata, Lindelöf így folytatta:
"Szerintem jól alakult. Bárhova menne az ember, mindenhol időbe telne, míg felvenné az adott hely ritmusát, de jól érzem magamat."

"Mindennap keményen dolgozom, mindezt pedig azért teszem, hogy a csapatot segíthessem. Mindig megpróbálom magamat adni a pályán és azzal előrukkolni, amiben igazán jó vagyok."
"Természetesen azt gondolom, hogy jobb játékos lettem, mióta itt játszom. Alapvetően ugyanaz a típusú játékos vagyok, mint voltam mielőtt ideigazoltam volna, úgyhogy most csak megpróbálok a játékomnak azokon a részein fejleszteni, amiben már alapvetően is jó vagyok. Szerintem minden egyes nap fejlődök."
Futball szempontjából 23 életévével még mindig relatíve fiatalnak mondható Lindelöf, aki szerint a napról-napra való fejlődése a United sokat megélt sztárjaival való együtt szereplés és a José Mourinhoval való közös munka kombinációjának köszönhető.
"Szerintem ez egy vegyes dolog" - tette hozzá.
"Rengeteg jó játékos van a csapatunkban, akikkel minden egyes napon együtt edzek, de a keret minden egyes tagjától lehet tanulni. Aztán persze ott van az edzői stáb is, akik szintén nagyon sokat segítenek nekem és a csapatnak egyaránt a hétköznapokban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |