Lukaku: Mourinho őrmestere vagyok
Romelu Lukaku a hétvégi, Liverpool elleni derbi előtt Thierry Henrynak adott exkluzív interjújában elmondta, hiszi, hogy José Mourinho "pályán lévő őrmesterének" tartja.
Az ősi riválisok - akiket csak két pont választ el a tabellán - szombaton ebédidőben csapnak majd össze a Premier League 30. fordulójának csúcsrangadóján, amely egyik kulcsszereplője bizonyosan Lukaku lesz.
Mióta a nyáron 90 millió fontért az Evertontól az Old Traffordra igazolt, 29 Premier League mérkőzésből 28 alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet, csak az egykori csapata elleni januári, 2-0-s manchesteri győzelemmel végződött idegenbeli találkozót hagyta ki agyrázkódás miatt.
A 2018-as naptári évben minden sorozatot figyelembe véve 11 tétmérkőzésen 11 gólból vette ki a részét, nyolcszor gólszerzőként, háromszor pedig előkészítőként.
Mourinho a szezon számos pontján emelte ki csatárát személyre szabott dicséretével, kijelentve, hogy ő nem csak a csatár góljaira, de a csapat játékából való részvállalására is koncentrál teljesítménye megítélésekor.
Lukaku elmondta, fontos csapattagnak érzi magát a United keretén belül, szerepkörének leírására pedig harcászati analógiát használt.
"Szerintem a menedzser fejében én egy pályán lévő őrmester vagyok, ami egy csatár esetében furcsa, mert ilyen szerepkört inkább középpályások szoktak betölteni" - kezdte Lukaku annak az Henry-nak, aki egyébként a belga válogatottnál másodedzőként is kapcsolatban áll vele.

"Mindig keményen dolgoztam és hálás vagyok az elismerésért, de végül is én egy csatár vagyok, akinek gólokat kell szereznie."
"Szerintem ő nagyon jó volt eddig hozzám, de szerintem azt is tudja, hogy eléggé katonás a mentalitásom."
"Azt gondolom, hogy elég nagy a munkabírásom és a terhelhetőségem, így ő pedig tudja, hogy bármikor jöhet hozzám, ha valamit kérni szeretne. Én mindig magam elé, az első helyre teszem a csapat érdekeit, ezt pedig vele is közöltem. Azt mondtam, hogy 'a csapat a legfontosabb'."
"A győzni akarásom mióta a klubhoz kerültem, minden korábbinál nagyobb és erősebb, mert nekem mindig csak a győzelem és az számít, hogy trófeákért legyünk harcban. Ezeket a dolgokat mindig a személyes céljaim elé helyezem, ezzel pedig ő is maximálisan tisztában van, ezért kapok folyamatosan játéklehetőséget."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League 30. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló