Justin Kluivert felfedte Mourinho ajánlatát
Justin Kluivert végre elárulta, hogy mit mondott neki Jose Mourinho a tavalyi Európa-liga döntő után.
A tavalyi szezon végén a Manchester United az Ajax csapatát múlta felül az Európa-liga döntőben, a díjátadó után a média már akkor felfigyelt egy beszélgetésre, amely Mourinho és a 18 éves Justin Kluivert között zajlott a pályán.
A portugál tréner a fiatal játékos édesapjával már dolgozott együtt a Barcelonánál 1998-ban, amikor Louis van Gaal segítőjeként dolgozott. Justin 1999-ben született, amikor édesapja, a legendás Patrick Kluivert megszerezte az első La Liga győzelmét.
Mourinho két évet töltött Spanyolországban a holland csatárral, majd a Benficánál kapott edzői állást 2000-ben, viszont a csatár fiára még az Európa-liga döntőben is emlékezett.
"Azt mondta nekem, hogy nagyon jó újra találkozni ilyen hosszú idő után, hiszen már ismert gyerekkorom óta. És azt hozzátette, hogy nagyon örül a teljesítményemnek" - mondta Justin Kluivert a FourFourTwo-nak.
"Egyik legnagyobb sikerem volt, hogy pályára léphettem a döntőben, habár nem szerepelhettem kezdőként. Ez egy egyedülálló és különleges alkalom volt, amelyet nem túl gyakran tapasztal az ember."
Kluivert menedzsere jelenleg Mino Raiola, akinek több kliense is a United csapatában szerepel, ezért nem csoda, hogy a média már akkor felkapta a hírt, miszerint a fiatal játékos Mourinho csapatában köthet ki.

A fiatal csatár most felfedte, hogy mit is beszélgetett a portugál trénerrel a díjátadó után.
Mourinho: "Te! Akarlak téged! Te egy 'special one' vagy."
Kluivert: "Úgy hallottam, te is."
Mourinho: "Igen, én vagyok a 'Special One'."
Kluivert: "Csináljunk egy különleges igazolást."
Mourinho: "Még egy szezon."
Kluivert: "És?"
Mourinho: "És akkor Manchesterbe költözöl. Te leszel a csatárom."
Kluivert: "Oké."
Mourinho: "Még egy szezon, hogy csillogj az Ajaxnál. Utána történelmet csinálunk együtt."
Kluivert: "Igen. Alig várom már."

A holland legendának, Patrick Kluivertnek lett volna lehetősége 1998-ban a Vörös Ördögökhöz igazolni, hiszen Sir Alex Ferguson szívesen látta volna a csapatban, azonban a játékosnak csupán egy angol csapat volt szimpatikus akkoriban.
"Számomra akkoriban csupán egy klub volt Angliában, az pedig az Arsenal" - mondta Kluivert 1998-ban, majd a Barcelonához igazolt. Ferguson pedig az Aston Villa csatárát, Dwight Yorke-t szerződtette helyette, aki 29 találatot szerzett a legendás 1999-es évben, amikor a United triplázni tudott.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |