Mourinho: Nem számít már a Pool elleni győzelem
A Manchester United menedzsere, José Mourinho szerint a Liverpool elleni élvezetes győzelem semmit se fog érni, ha csapata ezt nem tudja újabb sikerekre váltani az eheti két fontos kupamérkőzésen.
A sok csatát megélt szakember teljességgel tisztában van a modern futball természetével és ismételten kiemelte a kieséses rendszerű összecsapások fontosságát - kezdve a keddi, Sevilla elleni Bajnokok Ligája visszavágóval.
A spanyolországi első mérkőzésen született gól nélküli döntetlent követően a Vörös Ördögöknek óvatosnak kell lenniük, nehogy gólt kapjanak Vincenzo Montella együttesétől hazai pályán, és ugyanolyan hangos Old Traffordra lesz szükségük, mint amilyet a Mersey-partiak ellen megtapasztalhattak.
A keddi összecsapást követően, ahol a tét a legrangosabb európai kupasorozat legjobb nyolc csapata közötti hely biztosítása lesz, a Brighton & Hove Albion látogat majd az Old Traffordra szombaton az FA-kupa negyeddöntőjében. A sorozat ezen körétől kezdve már nincsenek újrajátszások, így az Álmok Színházában kell döntésre jutnia a csapatoknak az elődöntőbe továbbjutó csapat kilétét illetően.
Mivel már a szezon utolsó harmadában járunk, egyetlen botlás is szertefoszlathatja a csapat trófeákról szövögetett álmait, a menedzser pedig tudja, hogy a nyomás a színtérrel együtt jár.
"Szerintem a modern futballban napról-napra élünk" - kezdte José.

"Hétről-hétre, mérkőzésről-mérkőzésre. Kedden mérkőzésünk lesz és el tudom képzelni, hogy ha kikapunk a Sevillatól, akkor mindenki el fogja felejteni azt, amit az elmúlt hetekben elértünk."
"Ez a modern futball. Ebben a környezetben kell érvényesülnünk és meg kell ezzel birkóznunk. Igen, legyőztük a Chelsea-t, az Arsenalt, a Liverpoolt és a Tottenhamet. A top 6-ból csak a Manchester City ellen nem tudtunk nyerni eddig. De ez a futballban semmit nem jelent, mindennap bizonyítanunk kell."
"A Sevilla és a Brighton meccs sokkal fontosabb most, mint a Liverpool volt. A Liverpool elleni egy nagy rangadó, egy közeli kihívónk a legjobb négy helyért folyó harcban, de ezzel még semmi nem dőlt el. Még nyolc forduló van hátra a bajnokságból, azaz 24 pontot lehet szerezni. A Sevilla ellen élet-halál harc lesz. A Brighton ellen szintén. Ezek sokkal fontosabb meccsek lesznek, mint a Pool elleni."
A menedzser arról is beszélt, hogy Paul Pogba az ősi rivális elleni mérkőzés előtti edzés utolsó pillanatában szenvedett sérülést, így bizonytalan az ő és Bailly játéka is hét közben, aki a hétvégi harcban sérült meg.
"Pogba sérülése?" - kérdezett vissza.
"Az edzés utolsó pillanatában egy játékostársával való kontaktus során szedte össze. Ha egy perccel korábban fejezem be a gyakorlást, akkor nem történhetett volna meg."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Sevilla
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2. mérkőzés ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |