Újra harcban leszünk a BL-ben

José Mourinho eltökélten kijelentette, a Manchester United a következő szezonban újra harcba száll a Bajnokok Ligája megnyeréséért, miután pénteken már nem lehettek érintettek a negyeddöntő sorsolásakor.


A legrangosabb európai kupasorozat legjobb 8 csapatának párosításai éppen a portugál menedzser Brighton & Hove Albion meccs előtti sajtótájékoztatóját megelőzően derültek ki.

 

A hétközi, Sevilla elleni kiesés okozta csalódást követően újságírók arról kérdezték Mourinhot, a Manchester Unitednek lehet-e komoly esélye a nagy trófeák megszerzésére, ha további erősítések történnek a keretben. 

 

Elismerte, ha a riválisok is folytatják a korábbiakhoz hasonlóan nagymértékű invesztíciójukat, akkor ez nehéz lesz, de vágytól égve beszélt arról, hogy a közeli jövőben, a United kispadján megszerezhesse edzői pályafutása harmadik Bajnokok Ligája elsőségét, miután 2004-ben az FC Portoval, 2010-ben pedig az Internazionaleval ülhetett fel Európa trónjára.

 

"Ha a nálunk jobb helyzetben lévő klubok felhagynak az erősítésekkel, mi pedig tovább folytatjuk a megkezdett folyamatunkat, akkor egy szintre kerülhetünk velük" - mondta.

 

"De ha jobb helyzetben vannak nálunk, és ugyanúgy, vagy még jobban erősítenek, mint mi, akkor ez elég nehéz lesz. Ez ilyen egyszerű - nehéz."

 

"Ezzel nem azt mondom, hogy soha nem leszünk képesek beérni őket. Erre elég jó bizonyítékok léteznek. Megnyertem a Bajnokok Ligáját az Interrel. Nem a Real Madriddal vagy a Barcelonaval nyertem Bajnokok Ligáját. Nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi edzőjeként emelhettem magasba a trófeát. Amikor Ronaldo edzője voltam, akkor nem nyertük meg a BL-t."

 

"De mi megnyerhetjük, és nem lehet kétséges, hogy újra megpróbálunk majd harcba szállni érte."

 

A menedzser arra is kitért, hogy a Sevilla személyében egy nagyon jó csapat győzte le őket, akik azt megelőzően, hogy Mourinho első manchesteri évében a Unitedhez került a sorozat trófeája, sorozatban három éven keresztül nyerték meg az Európa-ligát, és sokkal jobb csapatot alkotnak, mint amit a szakértők állítanak róluk.

 

 

"Egy olyan együttes ellen voltunk kénytelenek búcsúzni, amely több sikert ért el Európában az elmúlt hét év során, mint a United" - tette hozzá.

 

"Olyan csapat ellen játszottunk, amelynek nagy tapasztalata van a kieséses párharcokban. Egy olyan csapatról beszélünk, amely bejutott a spanyol Király-kupa fináléjába, úgy hogy két felvonásban győzték le az Atletico Madridot."

 

"Okosan költekeznek, és olyan csapattal rendelkeznek, amely nagy tapasztalattal rendelkezik azáltal, hogy hétről-hétre olyan csapatok és azok játékosai ellen léphetnek pályára, mint a Barcelona, a Real Madrid, a Valencia és az Atletico Madrid."

 

Bár a klub szurkolói természetesen nagyon csalódottak, hogy csapatuk nem folytathatja a legjobb 8 között a Bajnokok Ligájában, a menedzser kijelentette, hogy a fanatikusoknak mindig ambiciózusnak kell lenniük és nagy elvárásokat kell csapatuk felé támasztaniuk.

 

"A szurkolók, a játékosokkal együtt, szomorúak lesznek, hogy már nem leszünk érdekeltek a továbbiakban. A játékosoknak meg kell tanulniuk megbirkózni az ezen a szinten meglévő elvárásokkal illetve nyomással és túl kell élniük. Ha sikerül túlélniük, azzal erősebbé válhatnak."

 

"Nagyon könnyű lenne akkor az élet, ha a szurkolók nem lennének csalódottak és nem kritizálnának, de ez nem jó, mert ha top csapatot akarunk csinálni, top mentalitással, akkor a csapatnak fel kell nőnie. Ehhez pedig a legjobb mód, ha ilyen érzések érik őket."

 

"Egyáltalán nem szeretném, hogy a szurkolók alább adják az elvárásaikat. Azt akarom, hogy legyenek nagy elvárásaik, mert azt akarom, hogy ezáltal a játékosoknak is legyenek nagyravágyó terveik magukkal kapcsolatban."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!