Friss csapathírek a Swansea meccs előtt
José Mourinho elárulta, belső védőpárosa, Phil Jones és Marcos Rojo is újra maximális erőnléti állapotnak örvend, így pedig számíthat rájuk a hétvégi, Swansea City elleni bajnoki összecsapáson.
Rojo a február 3-i, Huddersfield Town elleni bajnoki győzelem óta nem léphetett pályára a Vörös Ördögök színeiben, míg Jones egy héttel később, a Newcastle elleni 1-0-s idegenbeli vereség alkalmával volt utoljára a csapatban.
Mourinho, aki az Aon Training Complexben tartotta hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, azt is elárulta, Daley Blind már újra a felnőtt csapat edzéseit látogatja, azonban a hétvégi mérkőzésen még nem lesz bevethető.
Sergio Romero, aki az argentin válogatott súlyos, 6-1-es Spanyolország elleni veresége alkalmával sérült meg, szintén kihagyja majd a Hattyúk elleni összecsapást.
Ashley Young szintén sérülten tért vissza Manchesterbe, miután Anglia színeiben az Olaszország elleni 1-1-re végződött barátságos mérkőzés utolsó perceiben rúgást kapott, a United menedzsere szerint azonban még megvan az esélye arra, hogy időben felépüljön a hétvégi bajnokira.

"Daley-t leszámítva, aki már velünk edzhet azután, hogy hónapokig nem volt bevethető, az összes többi problémás játékosunk visszatérhetett közénk" - kezdte Mourinho.
"Ezalatt Phil Jones-t és természetesen Marcos Rojo-t értem, aki már az argentin válogatottban is játszhatott, úgyhogy ebből a szempontból sokat javult számunkra a kép."
"Romero sérült és szerintem több hétig nem számíthatunk rá."
"Szerintem összességében szerencsésnek mondható, mert egy nagyon erős ütközés, erőbehatás érte, emiatt időbe fog telni számára a felépülés."
"Ashley Young szintén problémával küzdött válogatottja Olaszország elleni mérkőzésének utolsó perceiben, de szerintem neki még megvan az esélye a felépülésre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Swansea Cty
Premier League 32. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |