Friss csapathírek a városi rangadó előtt
A Manchester United menedzsere, José Mourinho megerősítette, hogy a szombati városi derbin Sergio Romero kivételével mindenki elérhető.
A Vörös Ördögöknél Phil Jones, Marcos Rojo és Ander Herrera a múlt héten már maximális erőnléti állapotnak örvendhettek, azóta pedig Daley Blind is visszatérhetett a teljes értékű edzésmunkához, és az Aon Training Complexben tartott péntek reggeli edzésen részt is vett már.
Sergio Romero azonban továbbra sem játszhat, vele kapcsolatban a menedzser az elmúlt héten azt mondta, "pár hétig" partvonalon túlra kényszerülhet, miután Argentína színeiben szedett össze egy sérülést Diego Costával történő ütközésükkor a számukra 6-1-es vereséggel véget érő találkozón.
Az MUTV-nek péntek délután a menedzser így egy szinte teljesen üres sérült listával állhatott elő a Manchester City elleni Premier League rangadót megelőzően, ugyanis Romero az egyetlen játékos, aki nem léphet majd pályára.
"Mindenki visszatért, csak Sergio [Romero] sérült" - mondta.

Mourinho a mérkőzés előtti készületekről is mesélt egy keveset.
"Jó hetünk volt" - mondta. "Azt mondanám normális hét volt - nem volt hétközi mérkőzésünk vagy Bajnokok Ligája találkozónk, így több időnk volt edzeni. Egy jó, normális hétnek nevezném."
Eközben a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, legeredményesebb játékosának, Sergio Agüeronak a keretbe nevezéséről csak a péntek délutáni edzést követően fognak majd dönteni.
John Stones és Fabian Delp mindketten a kispadról nézték végig a Liverpool elleni 3-0-s Bajnokok Ligája vereséget, és az elmúlt időszakok sérüléseit követően visszatérhetnek, Benjamin Mendy azonban várhatóan továbbra sem alkalmas a játékra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |