Manchester City 2-3 Manchester United

Két ellentétes félidő után, 0-2-ről felállva és fordítva 3-2-re nyert az Etihadban a United!


A találkozó előtt a napokban elhunyt Ray Wilkins-re emlékezett a stadionba kilátogató tömeg és a játékosok. Akkor még nem tudhattuk, hogy a United szurkolói számára ez lesz a legemlékezetesebb pillanat a találkozó első félidejében.

 

Hiába pihentette néhány játékosát Pep Guardiola, nem igazán látszott a meccs képén ez. Jose Mourinho "jó" szokásához híven védekező taktikával küldte ki csapatát, így sok helyzetre nem is számíthattunk a csapattól.

 

A City hatalmas fölényben volt labdabirtoklás terén, és ahogy telt az idő, egyre könnyebben sikerült helyzeteket kialakítania. Kezdődött minden az 5. percben, amikor Silva beadását Sterling várta a hosszún, ám Young megállította a támadást - apró szépséghiba, hogy kézzel tette mindezt, mert elcsúszott.

 

Percekkel később Danilo is beadásra szánta el magát, Silva felé szállt a labda, aki két védő között ugrott ki, de szerencsére Herrera javította társai hibáját és mentett.

 

A hazaiak rengeteget futottak, remekül járatták a labdát és igen könnyedén át tudták játszani a vendégek középpályáját. A Vörös Ördögök játékosai olykor totál tanácstalannak, lehangoltnak tűntek és nem segítették egymást. Jól mutatta mindezt a 20. perc, amikor egy vaktában felívelt labdát Bailly ahelyett, hogy hagyta volna De Geának, inkább megszelídítette azt, majd gyorsan el is adta, szerencséjére Silva kapu fölé bombázott.

 

A félidő felénél Bernardo elé pattant kis szerencsével a játékszer, De Gea azonban lábbal védett.

 

A 25. percben első szögletét végezhette el a City; Sane beadására kitűnően érkezett Kompany, aki védhetetlenül fejelt a kapu közepébe. Smalling eljátszotta a City csapatkapitánya ellen ugyanazt, amit 2012 áprilisában, amikor szintén egy szöglet után fejelt gólt a belga.

 

Még csak azt sem lehet mondani, hogy a bekapott gól megzavarta a Unitedet, mert előtte is teljes zavar volt a pályán. Nem is kellett sokat várni a második gólra; De Gea borzalmas kirúgása ellenfélhez került, Herrera, Matic és Bailly körülbelül annyi ellenállást jelentett a City támadóinak, mintha levert cölöpöket kellett volna kerülgetniük, Gündogan zseniális mozdulattal vette át a játékszert, majd lőtt a hosszú alsóba, 2-0 a Citynek.

 

Két perc múlva a félpályáról érkező passzal ugrott ki Sterling, a két belső védő közelében sem volt, Valencia rohant vissza, hátha sikerül blokkolnia, de szerencsére kapu fölé lőtt az angol.

 

Másodpercek teltek el, amikor újból egy borzalmas védekezést láthattunk a vendégektől, Smalling beragadt, így nem lett les, Silva ugrott ki, majd passzolt Sterling elé, akiről Bailly maradt le, de az angol támadó ezúttal sem tudta eltalálni a kaput.

 

Az első 37 perc után 7-0 volt a próbálkozások száma, ami jól jellemezte a két csapat taktikáját.

 

A szünet előtt még két lövést kellett fognia De Geának, de ezek nem jelentettek túl nehéz feladatot a United kapusának. Kollégája a másik oldalon 45 percet töltött munka nélkül.

 

Fordulás után szerencsére változott a United felfogása, aminek hamar meg is lett az eredménye. A félidő elején szögletekig jutott el Mourinho csapata, majd sikerült betalálnia is. Ráadásul kétszer is, két perc alatt. Az 53. percben Sanchez cselezgetett a jobb szélen, beadását Herrera nagyon okosan, mellel tette Pogba elé, aki közelről talált a kapuba. Két perccel később Pogba átadása után Sanchez a balon futott fel, majd ívelt a kapu elé, ahol érkezett a francia középpályás és nagyszerűen fejelt a jobb alsó sarokba. Egyenlített a United!

 

Kissé zavarodottnak tűntek a hazaiak, legalábbis néhány percig mindenképp, ám túltették magukat ezen és Silva közel állt ahhoz, hogy ismét előnyhöz juttassa a Kékeket, de szerencsére a kaputól 3 méterre rossz megoldást választott és De Gea felszedte a labdát.

 

A 66. percben Gündogan szabadrúgása szállt el centikkel a léc fölött. Kezdett megint éledezni a hazai alakulat, ám a 70. percben már a United vezetett: Történt mindez egy baloldali szabadrúgást követően, amit Sanchez ívelt kapu elé, Kompany visszaadta a kölcsönt Smallingnak, mert nagyon nem sikerült levédekeznie a szituációt, az angol védő pedig szemben a kapuval képtelen volt hibázni és bevágta a labdát a hálóba!

 

Guardiola cserére szánta el magát, beküldött két támadót, majd néhány perccel később Agüerót is, ráadásul középpályás helyett. Ezzel sokkal nyitottabbá vált a csapata.

 

Vendégek végezhettek el szögletet, ám abból a City indult meg egy kontrával, De Bruyne passzolt Agüerónak, Young becsúszva próbált szerelni, de csúnya belépő lett belőle, Atkinson azonban se büntetőt, se piros lapot nem mutatott fel. Nem telt el 10 másodperc sem, amikor Fernandinho ocsmány módon vágta fel Lingardot, a játékvezető itt is felmutathatta volna a piros lapot, de csak sárgát kapott a középpályás. Ezek a percek igen parázsra sikeredtek, ez pedig a United számára volt jobb, sok játékmegszakítás tarkította az utolsó 10-15 percet.

 

A 89. percben balról érkező beadást fejelt 6 méterről kapura Agüero, De Gea azonban léc fölé tolta. Sorozatban végezhetett el szögleteket a City, az egyik sarokrúgást követően Otamendi bólintott, a labda megpattant Sterlingen, onnan a kapufát találta el, majd De Gea lábbal mentett, ismét szögletre.

 

Közben Jesusnak is elszállt az agya, újabb hazai játékos sárgult be, miután felvágta Herrerát.

 

Az eredmény nem változott, a United 0-2-ről felállva, nagyon gyenge első félidő után klasszikust készített ebből a találkozóból azzal, hogy a második játékrészben hármat rúgva megnyerte azt és ezzel elérte, hogy a City egyelőre nem ünnepelhetett bajnoki címet.

 

 

 

Premier League, 33. forduló
Manchester City 2-3 Manchester United
Etihad Stadium

 

Vezette: Martin Atkinson

 

City: Ederson - Danilo, Kompany, Otamendi, Delph - Gündogan, Fernandinho, D.Silva(De Bruyne 72.) - Bernardo(Jesus 72.), Sterling, Sane
Nem használt cserék: Bravo, Walker, Laporte, Toure

 

United: De Gea - Valencia, Bailly, Smalling, Young - Herrera(Lindelöf 94.), Matic, Pogba - Lingard(McTominay 85.), Lukaku, Sanchez(Rashford 82.)
Nem használt cserék: Pereira, Rojo, Mata, Martial

 

 

Gólszerző: Kompany 25', Gündogan 31' illetve Pogba 53', 55', Smalling 70'

 

Sárga lap: Fernandinho, Sterling, Agüero, Danilo, Jesus illetve Herrera, Lukaku, Pogba

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!