A Fulham pályáján készül a United a Wembley-re
José Mourinho elárulta, miként készül a Manchester United a szombati, Tottenham Hotspur elleni FA-kupa elődöntőre.
A Vörös Ördögök magyar idő szerint holnap este negyed 7-től csapnak össze Premier League-beli riválisukkal a világ legrégebbi kupasorozatának legjobb négy csapata között azzal a céllal, hogy biztosítsák helyüket a május 19-i, szintén a Wembley-ben rendezendő fináléban.
A Unitednek eggyel kevesebb nap állt rendelkezésre, hogy felkészüljenek az észak-londoniak elleni összecsapásra, miután ők már kedden este lejátszották előrehozott bajnokijukat a Brighton & Hove Albion ellen, amely 1-1-re végződött.
Ehhez képest a manchesteri alakulatnak hosszú utat kellett megtennie Bournemouth-ba, ahol szerdán este 2-0-s győzelmet arattak a Cseresznyések ellen. Azonban ahelyett, hogy ezt követően visszatértek volna Manchesterbe, a játékoskeret minden tagja a fővárosnak vette az irányt és a Championshipben szereplő Fulham edzőpályáját használta felkészülésre London nyugati részén.
Pénteken a MUTV-nek nyilatkozva José Mourinho háláját fejezte ki a Falusiak menedzsere, Slavisa Jokanovic számára, hogy engedélyezte saját létesítményeik használatát, annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb módon felkészülhessenek arra a mérkőzésre, amely a United szezonja szempontjából jelen pillanatban a legfontosabbnak ígérkezik.

"Először is szeretném megköszönni nekik [Fulham], hogy biztosították számunkra a legjobb létesítmények használatát" - kezdte Mourinho.
"Tegnap [csütörtök] engedélyezték a stadionjuk, a Craven Cottage használatát, ma [péntek] pedig az egyik pályájuk használatát kérvényeztük az edzőközpontjukban [Motspur Park] és a menedzserük, Jokanovic a lehető legjobb pályájukat biztosította számunkra, úgyhogy nagyon köszönjük a Fulhamnek és Jokanak ezt."
"Szerintem ez sokkal jobb volt számunkra a Bournemouth meccs után, mint hogy vissza kellett volna utazni Manchesterbe, repülőre szállni, onnan haza, majd másnap vissza és felülni a Londonba tartó vonatra. Úgyhogy így meg csak ideutaztunk [Londonba], együtt edzünk, csendben végezzük az edzésmunkánkat és a lehető legjobb módon próbálunk felkészülni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Tottenham Hotspur
FA-kupa elődöntő, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |