Balotelli: Vidic a legjobb védõ a Premier Leagueben
Nem várt dícséretben részesült a Manchester United csapatkapitánya, Nemanja Vidic, akit a városi rivális City kétes megítélésû támadója, Mario Balotelli a Premier League legjobb védõjének tart, annak ellenére, hogy nem ismerte, amíg nem igazolt Angliába.
A City rosszfiúja státuszt magának az Eastlandsen elég gyorsan kivívõ talján fenegyerek eddig leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szükségtelenül kiállíttatja magát - amellyel már kivívta menedzsere, Roberto Mancini ellenérzését is a közelmúltban.
Most azonban egy másik oldala mutatkozott meg a válogatott támadónak, ugyanis a városi rivális egyik kulcsemberét, Nemanja Vidicet méltatta - aki egyébként esélyes a PFA Év Játékosa cím elnyerésére is - mint, a legjobb játékos, akivel szembe került Angliában.
"A legjobb védõ, akivel szembe kerültem Angliában, de mielõtt oda igazoltam, nem hallottam róla?" - kezdte az egykori Internazionale nevelés a Sport Magazine-nek.
"Egyértelmûen azt kell hogy mondjam, nem lehet más, mint Nemanja Vidic."
A két játékosnak ebben a szezonban még lesz lehetõsége, hogy hasonlóan tisztelettel teljes stílusban elbeszélgessenek egymással, ugyanis a Manchester United az õsi rivális City testén keresztül juthat be az FA kupa döntõjébe, amikor április 16-án a Wembleyben mérkõznek meg az elõdöntõben.
Givemefootball.com
Givemefootball
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló