Mourinho elégedett eddigi manchesteri sikereivel
José Mourinho kihangsúlyozta, nem lesz gyors lefolyású a Manchester United szerencséjének megfordítási folyamata, de hiszi, hogy az Old Traffordon elért sikerei a kihívás mértékéhez képest "nem rosszak".
A portugál szakember 2016 májusában váltotta Louis van Gaalt a manchesteriek kispadján, következő év februárjában pedig rögtön meg is nyerte csapatával a Ligakupát, amellyel a Manchester United történetének első menedzsere lett, aki bemutatkozó idényében trófeát tudott a vitrinbe tenni.
A még augusztusban bezsebelt Community Shiled siker mellé májusban az Európa-ligát is megnyerte a Mourinho-legénység, így három trófea megszerzésével zárult a korábbi Chelsea-menedzser első éve a Vörös Ördögöknél.
A United jelenleg a Premier League 2. helyén áll, 16 ponttal lemaradva a már bajnok Manchester City mögött, de az előző szezonbeli 6. helyükhöz képest ez is drasztikus javulást jelent számukra.
Emellett pedig május 19-én újabb trófeával bővítheti a klub gyűjteményét, három szezonon belül ugyanis másodszorra lesz esélyük elhódítani az FA-kupát, így Mourinho elégedett azzal, amit eddig elért a csapatnál.
"Ismertem a klubot, amikor idejöttem" - kezdte a Sky Sports Newsnak.

"Tudtam, az egy dolog, ha egy klub felkészült a győzelemre és neked csak meg kell érkezned az élére, hogy megtedd az utolsó simításokat, hogy hozzátedd a személyedet és a tudásodat a csapathoz illetve a klubhoz, annak érdekében, hogy minden összeálljon."
"De azt is tudtam, hogy a Unitednél nem ez a helyzet. Ezzel a tulajdonosok is tisztában voltak. Ahogyan az ügyvezető igazgató is. Úgyhogy a karrierem akkori szakaszában az volt a kérdés, készen állok egy ilyen típusú munkára? Igen, készen álltam, mert a karrierem mindig is az új dolgokról szólt."
"Mindig is nagyon portugál voltam abból a szempontból, hogy állandóan készen állok a felfedezésre és az új dolgokra, az ország-, a klub- és a kultúra váltásra, de igazából bárminek a megváltoztatására is az új dolgok keresésének céljával."
"Ezeket mind meg is tettem életem során többször is. Úgyhogy amikor ebben az időszakban a Manchester Unitedhez kerültem, készen álltam a feladatra és tudtam, hogy nem a folyamatos sikerek kellős közepébe fogok beülni."
"De ennek ellenére három trófea, három döntő, ami valószínűleg a harmadik-negyedik a legrosszabb forgatókönyvek között. Nem rossz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló