Chelsea 1-0 Manchester United

Nem sikerült az örömteli szezonzárás az FA-kupa döntőjében, miután a Vörös Ördögök egy Eden Hazard által értékesített büntetővel egygólos vereséget szenvedtek a londoni Wembley stadionban.


A mérkőzés összességét tekintve Jose Mourinho csapata irányított javában, bár sajnálatos módon a támadójátékunk meglehetősen vérszegény volt a 90 perc során, igaz a vezetőgól megszerzése után defenzívebb hadrendre berendezkedett Conte-alakulat sem könnyítette meg Pogbáék dolgát.

 

A legnagyobb egyenlítési lehetőség tán épp az említett francia nevéhez fűződik, aki a döntő második félidejében egy tökéletes ütemben és helyre beívelt labdát stukkolt a kapu mellé, pedig tisztán fejelhetett. A londoni Kékek büntetője előtt Phil Jones mellett kapott egy felpasszolt labdát a belga válogatott Eden Hazard, aki felgyorsítás után egyből De Gea kapuját vette célba. Jones minden erejével azon volt, hogy behozza lemaradását Hazard mögött, ám szerencsétlen módon, hátulról érkező becsúszása ütemtelenre sikeredett, így Michael Oliver játékvezető jogosan mutatott a büntetőpontra. A 11-est a belga magabiztosan passzolta De Gea bal oldalához, míg a spanyol kapus az ellentétes irányba dőlt el.

 

Említésre méltó helyzetek voltak még a manchesteriek részéről többek közt egy távolról megeresztett Matic bomba, és egy másik Pogba próbálkozás akrobatikus mozdulattal, amiből érvénytelenített gól is született Sanchez leshelyzete miatt.

 

Ezen kívül még akadt jó egynéhány kísérlete és támadása a Unitednek, amelyből kisebb szerencsével akár gól, gólok is születhettek volna, de igazság szerint nem volt meg a csapatban a végső győzelemhez szükséges átütőerő. Labdabirtoklásban, szögletekben és presszingben vitézkedett a csapat, de ma este sajnos a londoniaknak állt végül a zászló stabil védekezésüknek is köszönhetően.

 

Rashfordék próbálkozásai sajnos ezúttal rendre elhaltak

 

A vereséggel így José Mourinho legénysége a bajnoki második hely mellé, az FA-kupában is mindössze egy ezüstérmet tehetett zsebre, s mivel a Bajnokok Ligájából és a Ligakupából is idő előtt búcsúzott az együttes, összességében csalódáskeltő szezont hagytunk a hátunk mögött.

 

Innentől a nyári, oroszországi világbajnokság árnyékában gőzerővel kell felkészülnünk a soron következő klubidényre, hiszen a várakozások és elvárások nőttön nőnek, jövőre pedig már a jelenlegitől is hatványozottabb csalódást jelentene, ha reprodukálnánk az idei mutatókat. Bízzunk tehát a sikeres háttér munkálatokban, ami az esetleges vérfrissítéseket, igazolásokat illeti, valamint abban, hogy Mourinhóék képesek lesznek kialakítani az eredményre vezető csapategységet a 2018/19-es kiírásra - taktikailag és játékmorálisan egyaránt.

 

FA-kupa döntő
Chelsea 1-0 Manchester United
London, Wembley, 87.647 néző

 

Vezette: Michael Oliver

 

Chelsea: Courtois - Azpilicueta, Cahill, Rüdiger - Moses, Fabregas, Kante, Bakayoko, Alonso - Hazard (Willian 91') - Giroud (Morata 89')
Nem használt cserék: Caballero, Barkley, Chalobah, Pedro, Zappacosta

 

United: De Gea - Valencia, Smalling, Jones (Mata 87'), Young - Matic, Herrera, Pogba - Rashford (Lukaku 73'), Lingard (Martial 73'), Sanchez
Nem használt cserék: Romero, Bailly, Darmian, McTominay

 

Gólszerző: Hazard 22' (büntetőből)

 

Sárga lap: Courtois, Jones, Valencia


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!