Carrick: Pogba jövője a Unitednél van
Michael Carrick kijelentette, Paul Pogbának van jövője a Manchester Unitednél és a legjobb évei még előtte állnak az Old Traffordon.
Pogbát 2016-ban 89 millió fontért szerződtették vissza a Vörös Ördögök, a 2017/18-as szezon második felében azonban olyannyira felemás teljesítményt nyújtott, hogy José Mourinho több kulcsfontosságú mérkőzésen is kihagyta kezdőcsapatából.
Carrick, aki azt követően, hogy a nemrég zárult szezon végén visszavonult, a klub edzői stábjához csatlakozott, szilárd elképzeléssel rendelkezik Pogba jövőjét illetően azután, hogy rengeteg pletyka jelent meg a távozásával kapcsolatban.
"Természetesen van jövője nálunk, ő egy nagyon fontos játékosunk. Remek korban van, még előtte állnak a legjobb évei" - kezdte a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában.
"Hogy őszinte legyek, ez egy olyan dolog, amin nem igazán kellene kétszer se elgondolkodnom."

A Manchester United második helyen fejezte be a Premier League 2 héttel ezelőtt véget ért idényét, 19 ponttal lemaradva a bajnok Manchester City mögött, és trófea nélkül készülhetnek majd a folytatásra is, miután múlt szombaton kikaptak a Chelsea-től az FA-kupa döntőjében.
Carrick szerint nem ideális, hogy üres kézzel zárták az évet, de szerinte az augusztusban rajtoló új szezon nagy lehetőséget tartogat José Mourinho legénysége számára.
"Ahogyan ő már a mérkőzés előtt is elmondta, a menedzser nem egy mérkőzés alapján fogja megítélni a csapatát. Tanulni fogunk ebből, hiszen az elmúlt évek során sikerült több trófeát is megszereznünk és természetesen nem ideális az, hogy trófea nélkül zártuk a szezont" - tette hozzá.
"De most már előre tekintünk, akár nyersz akár veszítesz nem szabad visszanézni. A következő szezonra koncentrálunk már, amely nagynak ígérkezik a mi szempontunkból."
"Nem a City-t, a Chelsea-t, az Arsenalt, a Tottenhamet vagy bárki mást figyeljük. Magunkra és arra koncentrálunk, hogy fejlődjünk és hiszünk abban, hogy nagy lépéseket tehetünk előre ebben a tekintetben, amely majd meglátjuk, hogy mire lesz elég számunkra."

Amikor arról kérdezték, milyen érzés 12 év után visszavonulni, majd edzői állást vállalni az Old Traffordon, a 36 éves egykori angol válogatott játékos így folytatta:
"Ez egy nagy kihívás. A napi rutin sok szempontból ugyanaz, de más a szerepkör."
"Már nagyon várom, nagyon izgatott vagyok. Eléggé tisztában vagyok azzal, hogy attól még, hogy egészen jó játékos voltam, az nem jelenti azt, hogy edzőnek is ugyanolyan leszek."
"Bele kell fektetnem a munkát, tanulnom kell, az alapoktól kezdve, José személyében pedig mindezt a legmegfelelőbb személy mellett tehetem meg. Már nagyon várom, hogy elkezdődjön."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló