Jordi Alba lehetne a United új balhátvédje?
A Manchester United és a Chelsea is érdeklődik Jordi Alba iránt.
A Barcelona 1,5 évvel ezelőtt megígérte Jordi Albábnak, hogy új szerződést fog kapni, a jelenlegi szerződése ugyanis 2020-ban lejár. A spanyol válogatott játékos ennek ellenére még mindig nem kapott új szerződést a katalán klubtól, Alba ügynöke pedig szeretné megtudni, hogy mi ennek az oka.
"Raul Sanllehi még a klubnál volt, amikor azt mondták nekünk, hogy ne izguljunk, hamarosan felveszik velünk a kapcsolatot az új szerződés kapcsán" - mondta Vicente Fores a katalán Sportnak.
"Ennek ellenére még mindig várunk. Ez 18 hónappal ezelőtt történt. Nem értjük, hogy mi történik. A Barcánál lehet, hogy ez normális, de az is lehet, hogy nem elégedettek egy olyan játékos teljesítményével, aki bekerült a FIFA XI csapatába, és aki védőként a legtöbb gólpasszt osztotta ki az európai top bajnokságokban."
A Sportnak egy másik jelentése szerint Albát nem egy Premier League csapat is szívesen látná a saját színeiben.
Az FA-kupa két döntőse, a Manchester United és a Chelsea állítólag már régóta figyelik a balhátvéd helyzetét, most pedig lehetőségük lenne megszerezni a spanyol aláírását.
A katalán újság szerint a Barcelona hátvédjének "jó híre van" Angliában a játékstílusa miatt, mind védekező és támadó szempontból. A 2017-18-as szezonban 11 gólpasszt osztott ki Ernesto Valverde csapatában.
A Sport azt is kihangsúlyozta, hogy a Manchester United és a Chelsea is nagyra értékeli a játékos támadó felfogását és képességeit.
Matteo Darmian és Daley Blind várhatóan távozik, így José Mourinhónak csak Ashley Young és Luke Shaw állna a rendelkezésére balhátvéd poszton, amíg a Chelsea Marcos Alonsóval és Emerson Palmierivel számolhat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló