Mourinho szemmel tartja Joao Mariót
A pletyka, ami szerint Mourinho megpróbálná leigazolni Joao Mariót, már legalább fél éve körforgásban van, most pedig új erőre kapott Olaszországban.
A portugál középpályás, aki a 2017-2018-as szezon második felét kölcsönben töltötte a West Hamnél, június végén visszatér az Interhez, ugyanis a Kalapácsosoknak nincs joga véglegesíteni a játékos szerződését.
Ennek ellenére a Gazzetta dello Sport szerint most, hogy David Moyes után Manuel Pellegrini vette át a stafétabotot a londoni csapatnál, és jelentős összeg áll a rendelkezésére, ez hamar megváltozhat.
Az olasz lap szerint mivel a Seria A-ban szereplő klub nem szeretne pénzt veszíteni az üzleten, legalább 25 millió euróért szeretné eladni az Európa-bajnok játékost, amit a West Hamnak, vagy a Manchester Unitednek nem lenne probléma kifizetni.
A Gazzetta szerint a Vörös Ördögök menedzsere szemmel tartja a játékost, és követi az eseményeket, ami azt jelentené, hogy a középpályás szerepel José Mourinho listáján.
Egyelőre csak ennyit lehet tudni az ügyről, de sokan úgy hiszik, hogy a Manchester United lehet a portugál válogatott végállomása, az Inter pedig alig várja, hogy figyelemmel kísérje a futballista világbajnoki teljesítményét, annak reményében, hogy többet kérhet majd az érdeklődő kluboktól.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló