Jose egyelőre nem lesz portugál kapitány

A Manchester United menedzsere, Jose Mourinho elárulta, nem tervezi, hogy a közeljövőben hazája nemzeti csapatát irányítsa.


A szakember évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, ha egyszer belefárad a klubfutball világába, szívesen lenne a portugál válogatott szövetségi kapitánya.

 

Azonban a GQ Magazine-nak elárulta: "Egyáltalán nem állok közel hozzá. Úgy vélem, a klubedzői poszt az én munkám, mert kell, hogy hetente meccsem legyen, naponta edzéseket vezényeljek."

 

"Azt mondanám, még távolabb vagyok attól, hogy belefáradjak ebbe, mint voltam néhány évvel ezelőtt."

 

A portugál válogatottat ezen a nyáron Fernando Santos irányítja majd abban a reményben, hogy sikeres világbajnokságot fut majd a luzitán gárda.

 

Jose Mourinho szerint Cristiano Ronaldo vezérletével a nemzeti csapat képes lehet a végső sikerre is.

 

 

"Olyan játékosok, mint Messi és Ronaldo sokkal jobbá teszik a csapatot, így szerintem Argentína és Portugália képes lehet megnyerni a tornát."

 

"Brazília a menedzserük, Tite miatt remekül taktikázik és védekezik, de közben még bennük van a természetes brazil tehetség is. Olyan csapat lesz, akiket figyelni kell. És az európai csapatok, mint Spanyolország, mely igazán erősnek tűnt a selejtezőkön. Remek elegyet alkotnak a tapasztalt és minőségi játékosok. De soha nem tudhatod...mindig lehet meglepetés a világbajnokságon."

 

"Portugália mindig az a fajta ország, melyben a tehetségek áttörést érnek el és úgy gondolom, a jelenlegi nemzeti csapatban jobb játékosok vannak, mint két évvel ezelőtt. Szóval Portugália mindenre képes. Hogy világbajnok lesz? Nem merem azt mondani, de ha jó napunk van, bárkit képesek vagyunk legyőzni."

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!