Diogo Dalot a héten orvosira érkezik

A Sky Sports értesülései szerint Diogo Dalot a héten orvosi vizsgálatra érkezik a Manchester Unitedhez az FC Portotól való átigazolását megelőzően.


José Mourinho számára prioritás egy jobboldali védő megszerzése a nyári átigazolási időszak folyamán, és nagyon úgy tűnik, hogy 19 éves tehetség személyében már meg is találta kiválasztottját, miután a játékos klubjával nyilvánosságra nem hozott összeg fejében már megállapodtak a Vörös Ördögök.

 

Dalot, akinek állítólag 20 millió euró (17.4 millió font) szerepel a jelenleg érvényes szerződésében kivásárlási árként, februárban mutatkozhatott be a Porto felnőtt csapatában, most pedig a jelek szerint már el is hagyhatja az Estadio Dragaot, hogy csatlakozzon honfitársához, és egykori Porto edzőhöz.

 

 

A Porto akadémiáján pallérozódott játékos 2016-ban U17-es Európa-bajnokságot nyert Portugáliával, és megállja a helyét a védelem baloldalán is, amelyre a Liverpool elleni Bajnokok Ligája kieséses szakaszbeli mérkőzésen is példát szolgáltatott.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!