Son a United célkeresztjében
A legfrissebb értesülések szerint a Tottenham játékosáért a United is harcba szállt.
A Manchester United a következő szezonban bajnokságot szeretne nyerni, melyhez nélkülözhetetlen a jelenlegi keret megerősítése.
Az idei vb-n remeklő Son Heung-min lehet Jose Mourinho legújabb célpontja, aki Fred és Diogo Dalot után érkezhet a csapathoz.
A német Sport1 értesülései szerint a Manchester United szeretné megszerezni a dél-koreai játékost, aki gólt tudott szerezni a Németország elleni mérkőzésen.
A 25 éves játékosnak nincs konkrét kivásárlási ára a jelenlegi Tottenham szerződésében, azonban az angol csapat körülbelül 62 millió fontot szeretne kapni érte.
A Vörös Ördögök mellett az Arsenal új menedzsere, Unai Emery is szívesen a csapatában tudná az ázsiai játékost.
A Tottenham azonban a londoni riválisnak nem valószínű, hogy átengedi a játékosát, ezért a United lehet a befutó a két csapat versenyfutásában.
A Sport1 értesülései szerint azonban a Liverpool is érdeklődik a játékos iránt, mivel úgy tűnik, hogy nem sikerül megszerezniük a Lyon középpályását, Nabil Fekirt.
Son az elmúlt szezonban 12 gólt és 6 gólpasszt jegyzett a Premier League-ben és a Tottenham nem szívesen válna meg tőle, azonban a dél-koreai játékos állítólag változást szeretne a karrierjében.
Son a vb kiesés után hamarosan visszatér Mauricio Pochettino csapatához, ahol eldőlhet a játékos sorsa, és akár a United is lehet a befutó a játékosért folytatott harcban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló